NASA Image of the Day

2009. október 7., szerda

DST 091007 Türelem, jövök ide is

nemsoká', hiszen tökkelütött társaim lassan három hónapja dermedten várják, hová a fészkes fenébe röpülünk tovább. (Ami biztos: Woyceh nem is szűz! Csak megnémult és nem tud magyarázkodni, de én aztán tudom, komplett kisregényt írhatnék élete első harminc évéről, kezdve a radomi szülészettől egészen Kazahsztánig.)


Nohát! Hamarosan megindulunk, neki a világűrnek komoly trappban.   (Csak Léna vesz fel fehér surranót.)
Uzsonna a toplákoknál a Toplákon. Azt a mézédes torhányt! (A torhány egy kicsit hasonlít a mi tarhonyánkra, csak éppen ez északigyümölcs és valami gomba is egyszerre. Úgy szalad, mint a csík, a helyiek prittyával vadásszák és leginkább mosatlanul fogyasztják.)


Lesz itt buli, addig is egy képecske. Ha már mindenhova, ide is legyen: BRAZIL. (Türelem...)




2009. július 23., csütörtök

DST 090723 Exodus



Léna szőkülése végveszélybe sodor mindannyiunkat, II. Gagarin persze otthon kuksol.



A hátizsákot Woycehre szíjaztuk, mégiscsak ő a legdrabálisabb közöttünk. Zokszó nélkül tűrte, pedig kitömtük, volt ott hajsütő vas, púder, különféle fésűk, ollók és egy jókora velencei tükör biedermeier keretben. Mégis mosolygott. Így indultunk felfedezni. Érintettünk két kisebb, kihalt települést, de Léna tovább hajszolt minket, még este se pihentünk meg. Igaz, elég nehéz volt eldönteni, mikor is van este, hiszen a bolygó két nap körül keringett, kétszer volt alkonyat. Meneteltünk, botorkáltunk, amikor besötétedett. Hamarosan cuppogni kezdett a csizmánk, megtörtént a baleset, egyenesen a krémes vajsivatagba tévedtünk. Szerencsére kellemetlen hideg volt, így Miskin csupán térdig süllyedt egy vajbuzgárban. Kirángattuk és leültünk tanakodni. Végre megvirradt (kétszer), körülnézhettünk. Nagy öröm nem volt benne, mindenütt sárgás vaj. Egyedül Léna kacagott és meghempergőzött egy vajdombon. Mit tehettünk, elindultunk valamerre, lesz ami lesz. Lett, ami lett, egy teljes napig vánszorogtunk, kerülgettük a lágyabb, süppedékes részeket, de nem jutottunk sehová. Amerre a szem ellátott, csupa egy vaj volt. Vajdombok, vajvölgyek, vajszavannák. Tretyak szerint ez lehetett a szendvics kedvelők paradicsoma. -- Jobb, mint a pizzásoké, csoszoghatnánk olvadt sajton -- nevetett saját tréfáján. Woyceh csúnyán nézett, el is hallgatott gyorsan. Léna közben a frizuráját ápolta, forgolódott a tükör előtt. Én a rádiót próbáltam beüzemelni, de hiába, a jókora varázsszem nem zöldült ki. Éheztünk, csupán egynapos kirándulást terveztünk s nem hoztunk magunkkal uzsonnát. Ekkor Woyceh fellázadt és kihajította hátizsákjából a zongorát, egyenesen egy vajgejzírbe, ami pillanatok alatt elnyelte a Bösendorfert. Aznap, a második -- vagyis negyedik -- alkonyatkor aztán lepihentünk. A hátizsákból előkerült egy irgalmatlanul nagy gumimatrac, öten fújtuk keményre. Ezzel nagyjából eltelt az éjszaka fele, de aztán már tényleg kényelmesen heverészhettünk. A hatodik hajnalon Léna izgatottan szépítkezett, vajjal formálta frizuráját, a hajsütővel pedig valóságos labirintust formált szemöldökéből. Most Miskin vezetett. Dél lehetett kétszer is, amikor a vajhorizonton felcsillant valami. Csak remélni mertük, hogy nem délibáb. Megindultunk toronyiránt, de így, erőltettett tempóban is csak késő este értünk oda. De megérte a strapát. Pöttöm emberke üldögélt magányosan és pozanozott valami swinget. Aztán letette a hangszer és ijedtemre magyarul szólalt meg. -- Egon üdvözöl, Misa pedig küldött egy remek cédét, éppen azt gyakorlom. -- Hol vagyunk, ember? -- sürgettem, most nem érdekelt a postám. -- Vajon hol is? -- merengett. -- Nem az érdekel inkább, hogy hogyan juthatnátok ki innen? -- De az! -- mordultam rá. -- Jöjjetek velem -- tápászkodott föl --, innen már csak egy ugrás az oázis. Nem lódított, két óra -- helyi két óra, nagyjából hét földi -- múlva egy kellemes, dús növényzettel körbevett teraszon ültünk és az étlapot olvasgattuk. A kis emberről hamar megtudtam, hogy illegális bevándorló, az APEH többszörös üldözöttje, notórius bliccelő és a Szocialista Haza Hőse emlékcsillag büszke tulajdonosa. A többiek egyre gyanakvóbban figyelték barátkozásunkat, bár a bőséges reggeli (?) hatására kellemesen elbágyadtak, egyedül Léna követelte, hogy valaki menjen vissza a zongoráért. Hamarosan mindannyian elszenderedtünk a klimatizált teraszon, s csak hosszú alvás után vettem szemügyre a két táviratot. "Unokád nem eszik húst, bicsérdista lett, de az unokamenyed, Krokett ismét terhes, ahogy elnézem, elefántot fog elleni, akkora a pocakja. Itthon minden rendben, bár az invázió óta csak galagonyán élünk. Gondolhatod, egész nap legelni kell. Remélem a ti sorotok jobban megy. Egon von Thesszaloniki." A másik, Misától, még rövidebb volt. "Ezt kapd ki!" -- üzente, a papíron pedig braille írással ott volt a Dunai Cement- és Mészmű emlékzenekar legújabb, eléggé elvadult felvétele. Szerencsétlenségemre egyedül Gagarin II. tudott ilyesmit elolvasni, de majd csak később megy az agyamra, egyenlőre az oázisban időztünk. Végül Léna felfogadott két bennszülöttet -- izmos, mokány apróságok, tehertargoncára hajaztak leginkább --, akik egy hideg dauer reményében felkutatták a zongorát. Az sajnos a hosszas vajfürdőtől elveszítette húrjai feszességét, s legfeljebb ruhateregetésre volt használható. De Léna megtartotta ígéretét, mindkettőt rusnyára dauerolta, sőt, még ingyen fülbelövést is kaptak. Nem csodáltam, hogy nagy sivalkodással menekülnek messzire Lénától. Földim neve klappolt a tevékenységéhez, Mózes volt, a szabadító, csak ő a helyi vajsivatagban ténykedett a mi nagy-nagy szerencsénkre. -- Ha már eleget henyéltetek, indulhatunk vissza az űrhajóhoz -- mondta a kilencedik-tizedik reggelen. Elővonszolt egy iromba szerkezetet a fészerből. Japánerbe épített navigációs berendezés volt, iránytűvel, giroszkóppal, laptájolóval és sörcsappal felszerelve, csakhogy a söre poshadt, langyos és kifejezetten avas, egyedül Tretyak kóstolta meg fintorogva. -- Ezért otthon kiherélnének -- mondta. Mózes oroszul is tudott! -- Tudom, már megtették -- válaszolt kissé szomorúan. -- Komolyan? -- néztem rá sajnálkozón. -- Naná, igaz, nem a sörömmel voltak gondok. A török-orosz háborúban történt, kartáccsal pörköltek alám, de megérdemeltem, miért pont a frontvonalon kellett nekem vizelnem. Csodáltam öniróniáját. -- Szép, de akkor tulajdonképpen hány éves vagy te? -- firtattam. -- Ötezer meg még valamennyi, nézd meg a zsidó naptárban, ha pontosan akarod tudni. -- Elhiszem, de hogy kerültél Magyarországra? -- Egy csoporttal eltévedtem és Tbiliszi helyett a tököli katonai repülőtéren landoltam velük. Sejtheted, súlyos idők jártak akkoriban, folyt a Rajk-per, az emberek feketén vágták a disznókat, besúgni érdem volt. -- Mit tehettem, besúgtam a turistáimat egyenként és csoportostul is. Kitüntetést kaptam, ők fejenként harminc év börtönt. Hatvannyolcig maradtam, megkaptam az állampolgárságot is, sőt, kapacitáltak, hogy vállaljam el az Elnöki Tanács elnökségét. Jobbnak láttam kereket oldani. Felsurrantam egy Várnába tartó tehervonatra, onnan aztán kissé körülményesen, de azért hazatértem. Nem hittem volna, hogy negyven év múltán megtalál az adóhivatal. Pedig csak kilencszáz mangalicát csempésztem át a vágóhídról Japánba. Választhattam, áristom vagy kivándorlás. -- Azt ne mondd, hogy megint a várnai teherre osontál föl. -- De, először arra, hiszen el kellett jutnom valamelyik űrkikötőbe, abból meg nincs sok. -- Bajkonur? -- hunyorítottam cinkosan. -- Bajkonur -- bólintott. -- Tíz embert fizettem le és még az emlékcsillagomat is elkunyerálták. Így valahogy -- csuklott egy nagyot, hogy rögvest a söréhez kapjon és jót kortyoljon egyenesen a csapból. Eztán már csak hallgattunk és faltuk a kilométereket, amit itt trinyának hívtak. (Egy trinya=hét sártyon= 77,6 km) Szóval nem faltuk olyan szaporán, de háromszor két nap alatt megtaláltuk a naplementékben hosszan csillogó Bountyt. Invitáltam Mózest, kukkantson be hozzánk, de bizalmatlan volt. -- Ezek az apehesek nagyon szemfülesek, akárhová be tudnak építeni egy saját ügynököt. Inkább itt maradnék, ha nem sértelek meg. Nem sértett, sokkal inkább II. Gagarin parancsnok mérges letolása, ám ez semmi volt ahhoz képest, amikor Misa táviratát tolmácsolta. Tapogatta egy darabig, skálázott -- már az borzasztó volt! -- , aztán rákezdett. Nem csodáltam, hogy még az Isten is inkább a háta mögé eresztette. Tudtam, hogy függelemsértést követek el, de irgalmatlanul szájon vágtam. "... és a mész eloszlik, felszáll a homály, betonpanoráma a solti..." -- na, itt ütöttem meg, örökké titokban maradt a rím, de megérte. A többiek kitartottak mellettem, így megúsztam a komolyabb büntetést. Mózes sokáig integetett, csak jócskán eltávolodva vettem észre, hogy elcsente a szemüvegemet. Sejthettem volna azért, de úgy gondoltam, csak a búcsú ilyen könnyesen homályos. Kellemetlen idők következtek, alig mozdulhattam, azonnal beleütköztem valamibe, egy minusz tizenhat dioptriás elveszítése nem gyerekjáték. Nem is értettem, Mózes mit kezdhetett vele, de vissza nem mehettünk, a bolygón beállt a a monszunos időszak, az égből öklömnyi, fagyos margarin zuhogott, a hőmérséklet jóval fagypont alá süllyedt. Még láttuk -- illetve én nem --, ahogy az oázis ismerős teraszán kapkodva csukják a napokernyőket. Az utazás folytatódott, kérésemet, hogy hibernáljanak, amíg valami rendes optikusra találnak, a parancsnok elutasította, sőt, megbízott a konyha vezetésével. A konyha, nagy szerencséjére, mozdíthatatlan volt, különben igencsak eltévedt volna a vezetésemmel. Magnószalagról főztem, a fűszereket vakon adagoltam. A látásromlás miatt hamar kiélesedett a szaglásom, rimánkodtam is a többieknek, hogy legalább fokhagymát ehetnének sűrűbben, az is jobb lenne a testszaguknál. De az enyém is egyre aggasztóbban bűzölgött. Sztrájkolni kezdem, azt mondtam, hogy nem főzök, amig le nem szállunk valahol tisztálkodni. A parancsnok -- jól hallottam -- kiterítette térképét és talált is egy Szauna/Gőzfürdő típusú holdat a KÖJÁL naprendszerben. Miskin és Tretyak közös munkával irányította a hajót, hamarosan leszállhattunk. A kijáratnál egy kék köpenyes nénike fogadott.
-- Kabin vagy fogas -- darálta színtelen hangon. Azt hiszem, francia lehetett, de a fedélzeti tolmácsgép érthetővé tette. Egyedül én jártam mindünk közül nyilvános fürdőben, hát odatapogatóztam hozzá és megkérdeztem -- kicsit selejtes franciasággal --, hogy szelaví. A magyar szó már hidegen hagyott, megszoktam, hogy egy-egy honfitársam bármely lehetetlen helyen felbukkanhat. -- Pesti vagy? -- szegezte nekem a kérdést. Sértetten feleltem: -- Budai! -- De nagyra vagy vele -- mordult a nénike, de azért élvezte, hogy végigtapogatom az orrnyergét. -- Csak a pontosság miatt. Gyors fürdő kell, mind megbüdösödtünk. -- Nekem mondod? Itt dolgozom legalább harminc éve, de ilyen bűzt csak egyszer éreztem. -- Ismeri Egont? -- Miféle Egont? Eh, dehogy, a Lóbaszó csillagképből érkezett egy terebélyes família, na azok utoljára is tejben-vajban fürödtek, a szaguk lekörözte a legkitartóbb biciklista bűzét a harmadik héten, a hegyi befutónál. Megöleltem, nem is reméltem, hogy ilyen messze otthonról találok egy Tour de France rajongót. Amíg a többiek lubickoltak a langyos vízben, én hosszasan beszélgettem a nénikével. Elmondta, hogy valaha ő is versenyszerűen kerékpározott, kétszer is viselte a pöttyös trikót, de aztán egy esős etapon felfázott és elveszítette a pumpát is, ezért kizárták. -- Zsenge kis kárpótlás ez az állás, de a semminél több -- végezte be a történetet. -- Van erre egy rendes OFOTÉRT? -- kérdeztem, és ő értette szómat. -- Filmet akarsz előhívatni? -- érdeklődött jóindulatúan. -- Mert otthon van egy sötétkamrám, ha érdekel. -- Dehogy, szemüveg kéne. -- Nagyszerű, lencsepolírozóm is van. Nálad a recept? -- Nincs, de tudom fejből. Megsúgtam adataimat, nem akartam, hogy bárki kihallgassa, hiszen ez volt egyben a fedőnevem is. -- Megcsinálom -- csámcsogott, sejtettem, hogy a protézisét igazgatja. Eltávozott, s végre én is megmerítkezhettem a medencében. Messze kellemesebb volt a csapat, élveztük is egymás szagtalanságát hosszasan, amíg a nénike vissza nem tért, kezében a meglehetősen ronda keretbe foglalt lencsékkel. Felpróbáltam. Istenem, nagyszerű volt ismét látni! Csak néztem hosszasan. II.Gagarin kitüntette a nénit, kapott egy köbméteres vajtömböt, ami még a sivatagból, a zongorával együtt került a raktérbe. Illendően, franciául megköszönte és nekilátott kenyeret pirítani. Mi felszálltunk a higiénikus holdról, soha szebb napot.

Arról, hogy Woyceh hogyan veszítette el a szüzességét, nem sokat írhatok. Ő maga írta nekem egy titkos levélben, hogy előző nap még megvolt, talán a kapitány fosztotta ki katonaládáját. Felháborodtam, azonnali ládavizitet követeltem, ami meglepő eredménnyel járt. Egyrészt találtunk ott még huszonöt deka szalámit, egy vízfestményt Trockíjról, a cicáról, papírtasakokba porciózott murvát, aranyhalat üveggömbben, egy postatiszta és teljes bélyegsorozatot, amelyet az 1970-es mezőgazdasági kiállítás emlékére adtak ki Budapesten, három tubus Ultradermet és még némi száraz macskaeledelt. De Woyceh szüzessége sehol! Léna nagy örömmel mutogatta a magáét, egy indián orvosságos zacskóban őrizgette. -- Szerencsés, akit megajándékozok vele -- mondta opálos szemekkel. Egyedül Tretyak vette a lapot, de hát ő belekóstolt Mózes sörébe, nem bízhattunk az objektivitásában. Szó nélkül hagytuk kínálkozását. Woyceh egyre csak sápítozott, követelte vissza elveszített tisztességét.

Legközelebb tényleg sor kerül Woycehre, majd foglyul ejtünk egy zsíros hajú labancot, a sötétben csók csattan. Egon halálhíre elszomorít, képeslapok a Neneráról, ami egy valódi csillagközi levélelosztó, Miskin már annyira se világít, hogy benézhessünk a kapitány brifkójába, pedig ott hatalmas titkok lappanganak. Lesz még törpebújócska, megtaláljuk Woyceh szüzességét a legváratlanabb helyen, Brumi iskolába megy. Akit ezek se izgatnak fel, szedjen magára pár kilót és legyen a Horvát-kertben, Budán, vagy töltsön egy órát a kedvenceivel. Nekem otthon kettő is van, lemezbörze helyett.

Romantikus este a Bilagiton, tyúkbélrángatás -- persze csak ha marad időm mindenre!

2009. július 20., hétfő

DST 090720/2

-






Röpke kitérő, mert mégiscsak eltévedünk egyszer még, bár hihetetlen szerencsével megmenekülünk. (A kiscica is.)

















Menekülnünk kellett a Rozogáról, nem is annyira a rettenetes meleg miatt, inkább macskamentő expedíciónkat üldözték vad rozogár hordák, élükön egy behemót mahagónnal, aki politikai menedékjogot kapott itt, s mint minden újhitű, ő is túllihegte az alkalmazkodást. Hét kezében óriási fakardokat szorongatott. Nem ma kezdhette a szorongatást, kettő már szépen kirügyezett, de a maradék öttel is veszedelmesen hadonászott. Mindahányan iszkoltunk, Miskin egyszerre hat cicát rejtegetett a mellényzsebében, de Tretyak és Woyceh is kitett magáért. Léna tévedésből rozsomákot zsákmányolt, de Woyceh hamar kipiszkálta a hóna alól és messzire űzte, volt már elég összetűzése odahaza a bestiákkal. A parancsnok még mindig a Pravdát olvasgatta -- volt nála néhány archív példány --, és elégedetlenül rázta a fejét, ha Tretyak nem billenti faron, a mahagón óriás lekaszabolja. Sikerült bemenekülnünk az űrhajó biztonságába, a cicákat ketrecbe zártuk és irány a világűr! Nem is lett volna semmi baj, csakhogy az egyik fekete szőrpamacs szabadon maradt és a legkényesebb pillanatban vetette magát Miskin arcára, aki a váratlan támadástól figyelmét vesztette és lemaradt a kijelölt féregjáratról, s így legalább két évnyi kitérőre kényszerültünk. A parancsnok meglehetősen nyugodtan fogadta a hírt, nevetgélt, cicát simogatott és közben keresztrejtvényt fejtett. Egyetlen bánata a vízszintes kilences volt, sehogyan sem jutott eszébe a rizseshús perzsa neve. Hosszan mélázott, felsorolta rengeteg nyelven -- még volapükül is tudta --, de a megfejtés nehezen adta magát. Miskin, aki jobbára csak hallgatott és pipáját tisztogatta dohány híján, most halkan ejtette a szavakat. -- Perzsául nincs rizseshús -- jelentette ki komolyan. -- Írj oda valami mást. És a valami más remekül illeszkedett, a parancsnok le is nyugodott és még fél évig szőrözött a cicával és a rejtvénnyel egyaránt. A megfejtést SMS-ben küldte vissza a földre, ami, tekintetbe véve a fénysebesség hatását, meglehetősen kései pillanatban érkezhetett meg a szerkesztőségbe. Persze a nyereményre hiába is várt. Amikor kis kitérővel leszálltunk egy parafa bolygóra, máris a postára sietett és nyögve cipelte vissza a tábori postát. Felsorakoztatott mindenkit, úgy osztotta a leveleket. Én hármat is kaptam. Egon megnyugtatott, hogy odahaza szép az idő, csak az öregséget viseli nehezen. Kiszámoltam, valóban legalább százhúsz éves lehetett már akkorra. A másodikat Orbán király jegyezte, s fennen biztatott, bátran álljak ki a magyarok jogaiért, akárhová vet a sorsom. De a harmadik volt a valódi meglepetés. Unokám az áldásomat kérte, hogy elvehesse egy vizigót házmester legkisebb lányát. Így lelkendezett róla: " Szeme akár a ribizlibor, és a mája is akkora, hogy az egyetemen mutogatjuk jókora taksáért. A neve egy kicsit göcsörtös, még becézni is csak körülményesen tudom. Fártkrewidorgálsoltrásli Milkuhorgarnel Plozwitracskerbadag Ropakrotte. Ez a neve, képzelheted, az esküvőre a papnak is sokáig kell biflázni, hogy bele ne süljön. Szerencsére otthon azért kapott rövidebb nevet is, de én inkább Krokettnek szólítom, már kezdi megszokni. Szeretettel üdvözöl unokád: Szaniszló." Tekintetbe véve, hogy elutazásom idején még gyermekem se volt, nagyon meglepett ez a váratlan rokon, de örömmel áldottam meg frigyüket, talán nyolcvan-száz év múltán meg is kapják.
A többiek is elmerültek az olvasgatásban, csak Woyceh ült szomorúan, neki csupán egy felszólítás érkezett lakbére mielőbbi rendezéséről. Nem csodáltam, hogy bánatában Lénához menekül, aki éppen a konyhában kotyvasztott műgyanta ragut. Ez egy kicsit megvigasztalta az amúgy is melankóliára hajlamos lengyelt. Két pocsék év következett, a macskák szaporodásnak indultak, hamarosan háromszázhúsz éhes állatot kellett etetnünk. Szerencsére utunkba akadt egy zsírszegény tejbolygó, ahová ejtőernyővel eregettük le őket, egyedül a kis feketét tartottuk meg, hiszen őt a kapitány azóta is simogatta, nem is tudott megnőni, maradt pirinyó. Végre aztán elértük a következő féregjáratot, amelynek bejáratán transzparens hirdette özvegy Kiss Józsefné okleveles gázmester szolgáltatásait, persze a különleges körülmények között igencsak borsos tarifával. Bennem megmozdult valami, felrémlett a KISTEXT női szállása, ahol termetes kubai lányok flegmán, félmeztelenül üldözték a jókora csótányokat. Éreztem a gáz orrfacsaró bűzét s magamban elátkoztam Proustot a süteményével egyetemben. De akkor meglódultunk, velünk az idő és a tér, pár pillanat múlva a Ruszwurm galaxis kellős közepén voltunk. A parancsnok elengedte a pöttöm cicát és kiment vizelni. Utoljára a Rozogán tette, most el is maradt jócskán. Tretyák gyorsan összegyűrte a mocskosra forgatott újságokat, a macskát pedig berakta a cefrés bödönbe és ráhengerített egy zongorát. -- Macskazene -- kuncogott a bajsza alatt, ami lassacskán három méteres volt, úgy kellett összetekernie, hogy ne botoljon bele minduntalan. Az én szőrzetem is kezdett elvadulni, követeltem a visszatérő parancsnoktól, hogy rögvest keressünk egy borbélyt. Bólogatott, a térképet nézegette, morfondírozott, majd nagyot nyújtózkodott. -- Ez az! Itt van egy szőrrágó planéta, ott rendbe hozhatjuk a frizuránkat. Neki például még a szemöldöke is térdig ért, de már Léna is a füle mögé csapta bajszát. Egyedül Miskin volt szőrmentes, bár ennek nemigen örülhetett, hiszen Csernobilben cseperedett, ott szerezte ezt a tulajdonságát és azt is, hogy sötétben olvasgatni lehetett mellette. Két hétig keringtünk, amíg megleltük a galaktikus fodrászatot, ahol jóravaló kétfejűek komótosan rágcsálták rólunk a tetemes mennyiségű szőrt. Cserébe még jutalmat is kaptunk, kuponokat egy alkalmi szűcsfesztiválra. Nem volt idő ilyesmire, de azért elfogadtuk, levegőt és üzemanyagot vételeztünk, amíg Léna a piacon alkudozott negyven tonna marharépára. Nekem elárulta, hogy remek murvapálinkát tud készíteni. A macskának hozott tejet is, nekünk pedig egy-egy szalámis zsömlét s egy gönci hordó almabort.
Ki tudhatta, mekkora veszekedések forrása lesz a szalámi és az almabor? Mindenki rejtegette az adagját, Tretyak a kucsmája alá dugta, II.Gagarin számzáras diplomatatáskában tartotta, Miskin inkább a szájába tömte mindet, én a lepedőm alatt érleltem jó magyar hagyomány szerint, csak az almaborra kellett ügyelnem. Megleltem a módját, hogy biztonságba helyezzem, hosszú madzagon kibocsátottam az űrbe, ahol nem érhették el szomjas útitársaim. Léna nem vesződött ilyesmivel, ő csak párolta, desztillálta a répát naphosszat, a nagyját meg is itta, nekünk csak morzsákat csöpögtetett. Így érkeztünk el a Ruszwurm bétájára. Ott minden béta volt, a felhők, a csillagok, az egész mindenség. A bennszülöttek is csak ezt a betűt ismerték, alaposan megnehezítve a kommunikációt. Woyceh, miután lenyelte minden almaborát, a szalámit pedig a talpára celluxozta kiszállt és elemi iskolát nyitott a bétáknak. Először az alfát tanította meg nekik (kissé nehézkesen haladt, hiszen csupán gesztikulálni tudott), aztán jött a gamma és a többiek. (Már megint azok a görögök!) Éppen az ómegánál tartottak, amikor beállt az esős idő, ami itt azt jelentette, hogy béta-sugárzás árasztja el a felszínt. Egyedül Miskin maradt odafönn, ő már alaposan megedződött, azt mondta, hogy ez neki csak egy kis szolárium. Fél év múltán, amikor eloszlott a radioaktív köd s a béták mindenhonnan lenyalták a maradványokat, szép barnára sülve találtunk rá, csak a szemei voltak hurutosak és az orrából dőlt a vér, amúgy remekül érezte magát. Azért bő egy évre vasbeton szarkofágba zártuk és egy ötletes zsilipen át etettük, itattuk. Tretyak még egy kis maradék szalámit is juttatott az elszigetelten szomorkodó fiatalembernek. A parancsnok egyre furcsábban viselkedett, esténként a -- zongora alól kiszabadított --macskát trenírozta, szekálta, növesztő testgyakorlatokat végeztetett vele, végül elkérte Tretyaktól a szolgálati biciklipumpát és azzal próbálkozott. Dagadt a cica egy darabig, de aztán kiköpte a tömlőt és elszökött a szabadba. Gagarin Dupla -- nem vicc, a trikójába volt hímezve élénkzöld cérnával -- vigasztalhatatlan volt, hiába szereztünk neki helyi újságokat, csak fitymálta mindet. Lehangoló este volt, amikor elindultunk, mindenki búslakodott, Léna elsősorban azért, mert kifogyott a répatartalékból, s ezen a bolygón csak végeláthatatlan gamma-ültetvények voltak, amiből hiába is akart volna szeszt párolni, a nyüzüge, csenevész növény legfeljebb kötélverésre lett volna alkalmas, de arra se nagyon. Sorsára hagytuk hát a kiscicát -- akit a parancsnok hosszú ideje már csak Trockíjnak nevezett -- és felszálltunk. A következő úticél már a végső állomás volt. Háromszázhatvanhárom napig robogtunk a központi csillag felé. Bizalmatlan népek laktak arra. Leszállás előtt tüzetesen ellenőriztek, Miskinre egy zsákot húztak és mócverembe dobták, nekem viszont mosolyogva nyújtottak egy kerek telefonkagylót. Egon harsogott a drót túlsó végén. -- Helló, magyar testvérem, most ünneplem a kétszázharmincharmadikat. Krisztusi kor -- füttyentett jókorát.
-- És veled mi újság? Válaszoltam, de gondolom, néhány száz évet még várnia kellett a hangomra, így rövidre fogtam. -- Menj el az unokámhoz, ha még él és beszéld le a húsevésről. Aztán megszakadt a vonal, csak háttérzajt hallottam és a heti lottószámokat kántálta egy géphang.
A parancsnok elrendelte a tüzetes felderítést, ám ő maga a hajón maradt, hogy megdézsmálja a maradék szalámi és almabor készleteket. Én túljártam az eszén, lepedőmet a testemre csavartam. Nem is tudhattam akkor még, miféle veszedelmektől óv majd meg az avasra kérgesedett ágynemű. Helyére a következő feliratot akasztottam: "Több nap, mint szalámi." Mivel magyarul nem tudott, aligha fogadta meg tanácsomat. Mi pedig, Léna vezetésével -- aki a szőrbolygón szőkére festtette haját -- hamarosan eltévedtünk a kietlen vajsivatagban.
A folytatásban: megmentőnk, egy Mózes nevű sárvány kivezet minket a sivatagból, szétválasztja Léna haját egy drótkefével, nekünk pedig jéghideg kólát osztogat. II.Gagarin odahaza fosztogat, megleli Miskin fekete-fehér filctoll készletét, cipzárakból és gipszből rémületes álarcot fabrikál. Tretyak felül a körhintára, Woyceh pedig elveszíti szüzességét egy kéknyelvű viszontaggal. Én is átesem néhány viszontagságon. Kétszer is megyünk moziba, egy hűvösebb napon pedig előkerülnek a prémes lajbik. Tretyak kucsmája kiborul, Léna nevetőgörcsöt kap, Miskin felbukkan és már nem világít a sötétben. Lesz még dodzsem a kőbányában, aranyat is találunk, hat fazékkal, végtére pedig tovább szaporodik galaktikus receptgyűjteményünk. Csupa izgalom! Vérátömlesztés a parancsnoknak, versírás, szombaton kugli a ligetben. Rátalálunk Sigourney nénire, aki szomjasan hallgatja a macskazsírról szóló beszámolót. Felkelés és kézitusa, öldöklés és még mindenféle ínyencség. Ne menjenek messzire! Valahogy így ne:
És akkor még a Dinnyedémonról szó sem esett, pedig merő egy horror, kész hideglelés!

DTS 090720/1

Spanyol kitérő (nem vasúti!) -- csu@lon nosztalgikus hangulatba menekül a fokozódó feszültségek elől, de félálomban követi a Bounty képtelen viszontagságait.












A jó sokadik napon történt ez az elmélázás, valamikor ebéd után. Az uborkánk végül mind elfogyott, viszont vascsizmáink cseppet se koptak meg. Bizony, fejedelmi kocsonyát ettünk, Woyceh hozta a receptet, állítólag még odahaza három rozsomákkal verekedett érte. Kissé különös, egyedi alapanyagokat használt, én már az elején, a céziumizotóp pirításánál leragadtam, de ő lelkesen magyarázott. -- Látjátok? Így kell, szép aranybarnára pirítani, s csak egészen a végén szabad rávetni a grafitport. II. Gagarin a fejét fogta, Léna ijedtében az asztal alá mászott, egyedül Tretyak hegyezte a fülét, látszott, hogy szereti az ínyencségeket. -- Na, most kell vizet forralni és alaposan tisztára mosni egy tízliteres kis üstöt. Közben a megpirult cézium a fedő alatt párolódik. Otthon persze könnyebb, ilyenkor kiadom a parancsot az asszonynak, ő pedig elszalad sörért. -- Talán Léna adhatna a cefréjéből -- sóhajtott nagyok Tretyak. Erre az asztal alól nem éppen nőies káromkodás harsant, mire a kezdeményező riadtan sunyta fejét a földnek. Woyceh nem zavartatta magát, folytatta a recept gusztusos ismertetését. -- Úgy hallottam, a japcsik tesznek bele híg fülzsírt is, de ilyen disznóság nálunk nem történhetik az étellel, mi csak egészséges alapanyagokat használunk. --Biokocsonya -- nevette el magát Léna, és már nem is rettegett annyira. -- Olyasmi, de nem egészen, mert hús azért kell bele, vagyis köröm -- magyarázta a lengyel konyhavirtuóz. Most II. Gagarin is belefolyt a társalgásba, habár biztosan máshol járhattak a gondolatai, mert kábán ennyit mondott: -- Én nem értem ezeket a mai újságokat, bezzeg az én időmben! Volt a Pravda, meg a Sakkélet, nekünk nem is kellett több. Tretyak, aki fiatalabb volt valamelyest, így lamentált: -- Na és a Komszomolszkaja Pravda? Az kutyafüle? Szenvedélyes izgalmában bele is csuklott a hangja. -- Hö? -- szemezett vele a parancsnok egy percig. Közben Woyceh odasúgta nekem a titkos fűszerkeverék összetételét. Nos, mindössze a tyúkhúrbélre és a bűzös gönyére, vagy mi a fenére emlékszem. Gagarin szekond -- ez pedig a bicepszére volt tetoválva -- ekkor felcsattant. -- Lurkóknak való mesegyűjtemény, sehol egy öntudatos partizántörténet, sehol egy izgalmas küldetés a Kaukázusba, de még egy kis davaj csaszi se. Mesebeszéd! Tretyak jobbnak látta elkerülni a vitát és visszavonult, mire a lengyel felemelte a hangját és folytatta a kocsonya bemutatását ától cettig. -- Akkor pedig kiklopfoljuk a mézgásra olvasztott virágmézet -- vigyázat, akácmézet tilos! -- és kitesszük a napra száradni. Léna egyre közelebb jött, az arcán pedig komoly kétely terpeszkedett. -- Te Woychy -- tegezte előttem ismeretlen, de sejthető okból --, biztos, hogy ebből kocsonya lesz? -- Most ettél belőle és láttam mennyire ízlett mindenkinek. -- Nem mondom, finom is volt, de képtelenség, hogy így készítetted, ahogy most mondod. -- Pedig pontosan így! -- horkantott hetykén az alkalmi szakács. -- Legfeljebb a szilvamag volt több a kelleténél, ezért most ki is hagyom teljesen. De hagyjatok beszélni, sose érek a végére. Bár sose érnél a végére, merengtem ugyanakkor, s ő elhallgatott, hogy soha többé meg se mukkanjon. A többiek biztatták, sürgették, már kezdtek belejönni és egyre nagyobb kíváncsisággal szomjaztak a receptre, de az félbeszakadt, s örökre titok maradt. (Tretyak egyszer megpróbált ilyesmit főzni, de az már a rozogárok barlangjában történt, nyílt tűzön és csirkelábból, mert a hűtőkamrában az volt a legcupákosabb eledel.) Woyceh után a többiek is elhallgattak, meditatív hangulatba került az egész kis csapat, engem kivéve. Én fejest ugrottam réges-régi emlékeim langyos rumpunccsal teli medencéjébe és mindjárt elsőre alaposan bevertem az orromat. Néhány spanyol emlék suhant át a fejemen, de bizonyára valaki másé lehettek, mert fogalmam se volt az értelmükről. Olyan hadovának tűnt, mint amit eleinte Egon eregetett, de ezt később se értettem meg, akárhogy törtem a fejem. Egyedül az volt világos, hogy a tenger partjára valami böszme nagy krapek építhette ezt a homokvárat:













Meg valami Malaga-Dali-Saura-Gaudi egyveleg -- ez már fent a hegyekben egy képeslap árudában. S bár csak nosztalgiáztam, révülten is küldtem haza lapokat. A Don váratlanul tört rám, nem védekezhettem, lekaszabolta az összes kiálló lapátjaimat és diadalmasan vitte a "trófeát" szíve választottjának, aki nem hatódott meg, hanem perlekedve szidta őt. Később megbékélt vele, sőt, délután már együtt mentek a konyhába, én viszont iszkoltam vissza az űrhajómra, inkább a lengyel receptjei, mint az ilyen álomkonyha! Nem telhetett el húsz percnél több, de mindenki arca csöpögött a faggyútól, s ahogy láttam, a cefrés badellát is felfeszegették, s most mindenki hunyorogva, dülöngélve vigadozott. Nekem csak a csontja jutott, no meg egy kis répa, ami azért erősen kaucsuk ízű volt. Beledugtam ugyan a fejemet a bödönbe, de ott csak a tisztára nyalt műanyagot találtam, gyorsan végeztek minden csemegével a dögök. Hamarosan bosszút álltam, de előbb még leszálltunk a Rozogára, ahol a rozogárok éltek csendes macskagyilkolászás közepette. Kedvencük a Macskanyelv volt (from Szerencs), de nem vetették meg a macskatöpörtyűt sem, ami pedig azt illeti, rajongtak a macskakörömért. Desszertnek macskaszemet nassoltak s a kis gyerekrozogárok arcát alaposan bekenték macskazsírral a heves napsütés miatt. Annyira sütött ott, de annyira! A macskák a nyílt utcán sültek meg, a galambok röptükben, még a vészbanyák is barlangba bújtak és ott átkozták hitvány bolygójukat, a Rozogát.
Hamarosan kismacskát mentünk, és jöhet a szalámi-almabor duó története is, de előbb még visszaállítom az órámat a nyári időszámításra, mert tavasszal elfelejtettem, s nem voltam biztos benne, hogy nem ezért bolyongtunk-e annyit fölöslegesen, pedig a célállomás pontosan kijelöltetett, amint elhagytuk a légkört. Azon a tizenharmadik napon II. Gagarin ki is hirdette mindenki nagy megkönnyebbülésére. -- Irány a Fiastyúk utcai pénzérmés telefon. Persze ez vicc volt -- kuncogott. -- Pontosan oda megyünk, ahová mindig is vágytunk. Kiterítette a térképet és rábökött egy homályos, tenyérnyi galaxisra. -- A Ruszwurm -- ejtették egyszerre többen is áhítattal a nevét. Nekem persze teljesen idegen volt, hiszen azt nem gondolhattam, hogy a budai várba igyekszünk ekkora hajcihő közepette. Nos, nem bizony, s miután a Déli Krónikához állítottam zsebórámat, többé nem is tévedtünk el. Majd meglátják!


Így valahogy.




DST 090720 rövid szünet

A későn jövők most elfoglalhatják a helyüket, de semmi szotyolázás ott hátul!






Igen, egy nagyon rövid, kb. ötperces kávészünet. Aki nem szereti a kávét, eltöltheti bármi mással, például:(lásd fent.) De ez se kötelező, lehet csak úgy mélán várakozni is. Teszem azt, Looking for Someone. Ilyen ügyekben mindig nehezen tudtam tanácsot adni, nincs is egyetlen túlélője sem. Az a szalámi-almabor reláció, na az lesz valami. Addig is jó étvágyat, sietek vissza. Még egy csepp gondűző. (Nyista munyik+soap.) Használjon instant leveseket, súrolószernek kiváló mindegyik! Következem hamarosan.

2009. július 18., szombat

DST 090718 -- éjszakai közjáték

...helyett kilenc év és pár tucat nap. II.Gagarin navigál és később énekel is.
A beígért rémségek előtt, még az első éjszakán eltévedünk. Jól jön az uborka a bajban, egy termetes darab oldalában bevésést találunk. " II.Gagarin elvtárs forduljon balra." Balra fordul. Kicsit még ijedtek vagyunk, szó sem lehet indulatokról. Én képeslapot írok, ki tudja látlak-e még, édes hazám, szép Magyarország. És egy másikat az új tesónak. "Egon! -- így hívom, mióta elváltunk. -- Tessék rendesen mosakodni, a szappan nem tart örökké! Csu@lon -- mert én meg így hívom magam régóta. Erre a hivatkozásra ne kattints, olvasd tovább a történetet.
Tizenharmadik nap: receptcsere egymás között, gyakorlásból. Megtanulom a munyik elkészítésének módozatait, ők szerény javaslatomat latolgatják, miszerint szappannal még kellemesebb. Valóban terpentinből készül, de van benne pakura is jócskán. Snóblizunk, hiszen már rég levetettük a súlyos felszerelést. Gagarin II. pólóján felirat, angol. "Csesszétek meg." Kérdezem, tudja-e mit jelent. Nagyot sóhajt, bólint. -- Galaktika Baráti Kör -- feleli büszkén. Meghagyom ebben a hitben, itt fönt senkit se zavar.
Napok múlnak el eseménytelenül, bár az uborka egyre unalmasabb, már a fél karomat adnám valami pipereszappanért. (14-15-16-17. napok.) A tizennyolcadikon Hold körüli pályára állunk, hogy kihasználjuk a centripetális erőt. Egészen közel haladunk a felszínhez, meglátom hemperegésem nyomait a porban. -- Ejha! -- füttyentek. -- Hát mégsem hadova? Egon papírjai nem is voltak hamisak, csak az emlékeim törlődtek valahogyan. Vagy mégsem az én nyomaim? Már távolodunk, amikor befejezem a töprengést és kötényemből előrántom a sakk készletet. Légsakkozunk, jelentős mennyiségű uborkát nyerek, nem nagy örömmel. Egy sötét paraszt ellebeg, de az csak Miskin, a másodpilóta. Megesszük az egész készletet, útitársaim repetát követelnek a viaszos vászon sakktáblából. Feszül a hangulat, Tretyak kadét a ládájában rejteget néhány falatot, a többiek, élükön a parancsnokkal leverik a lakatot és testvériesen megosztoznak. Tretyak az anyjukat szidja, majd leül egy sarokba pityeregni. Együtt érzek vele, vigasztalom. Végül csak a dugi mogyorós csokitól nyugszik meg, amit végszükségre tartogattam. A nagy izgalmak közepette megint eltévedünk, egyenesen a rémséges Fénybanya galaxis közepébe zuhanunk. Szerencsére ezek az orosz-kazah asztrofizikusok kidolgozták a Fekete Lyukak közömbösítését. Meglepődöm, olyan egyszerű ötlet. Gagarin II. közömbösítő fogport ereget a zsilipen át, de azért jól megkapaszkodunk. Ám a nagy veszélyt újabb követi, maga a névadó tekeredik körénk, s mint Kirké Odüsszeuszt -- újabb görög szál! --, minket is disznóvá varázsol. Így kicsit jobban ízlik az uborka. Léna, az egyetlen nő a csapatban spirituszégőn lekvárt főz, egyedül ő nem malac, és nagyon élvezi a szabadságot. Végül a forró lekvárral nyakon önti a Banyát, el is múlik a varázslat azonnal. Kilenc napos, romantikus kalandba keveredem vele, s megosztom a maradék mogyoróst. Elkéri a sztaniolt, mint szerelmi zálogot, a piros csomagolást pedig a fülébe akasztja. Egy darabig még tetszik, de aztán nem, a viharos kalandot elhidegülés követi. (18-33. napok.)
A harmincnegyedik napon hibernálnak, így az utazás többi részéről csak a hajónaplóból értesültem kilenc évnyi alvás után. Léna próbálkozik, de zavar a bajsza. Egyáltalán, mind rondán elszőrösödtek, a vezérlőpult csupa korpa, de még inkább a hölgy mamusza. Félek, elvirágzott nőiessége, s ez hamar be is bizonyosodik. Habár az uborkát még mindig jó étvággyal fogyasztja. Első kérdésemre, hogy hol vagyunk, váratlanul a hallgatag Woyceh, a lengyel vendégnavigátor felel. -- Hol, hol? Az isten háta mögött, fél éve hagytuk el, bár rettenetes volt a tömegvonzás, a fogpor pedig mind elfogyott, hát még erősebben kapaszkodtunk, II.Gagarin pedig kozák népdalokkal próbálta elaltatni az öreg figyelmét. Szerencsés vagy, hogy átaludtad, borzasztó hangja van a parancsnoknak, maga a pokol. És az a rohadt uborka sem akar fogyni. A képeslapjaidat elküldtem. Hökkenten bámultam a szemébe, hamar beavatott. -- Leszálltunk valami koszos bolygón, istenem, végre egy jót kakálhattam. A postamesternek rémes feje volt, de csodálatos bélyegeket stemplizett a lapjaidra, lesz öröm odahaza. Megköszöntem a gondoskodást, félrevonultam és áttanulmányoztam a hajónaplót. Rémülten olvastam űrhajónk nevét: Bounty -- persze cirill betűkkel. A parancsnok megnyugtatott, hogy a kókuszos csokiról kapta a nevét, nem a régesrégi vitorlásról. Nem nyugodtam meg, a levegőben lázadás terjengett.
Magam se számoltam már, hányadik napon: rémes veszekedés Léna miatt, állítólag a raktérben cefrét rejtegetett, de váltig tagadta a dolgot. A személyzet szomjas, spiritusz van még, mindenki pálinkafőzést követel. De Léna megmakacsolja magát, testével védi a jókora műanyag badellát. Csak egy szikra kell és kitör a lázadás. Egyedül Woyceh nyugodt, s most ő igyekszik vigasztalni. -- Nyugi, nem lesz semmi baj. De lett! Méghozzá mekkora!
Az újabb fejezetben bővebben az akkoráról, s még számtalan kalandos izgalmakról. Egon telefonál, megérkezik a tábori posta, kiszabadítunk egy fekete kismacskát a rozogárok karmaiból, friss levegőt vételezünk, aztán irány a világűr, avagy Space Truckin. Ez utóbbi dalt Misa küldi nekem, egyem a szívét. További borzalmak, szalámi és almabor, érdemes fent maradni. Mai képes illusztrációnk egy valódi űrüzenet, majd meglátják, szoktam én lódítani?! (Szoktam.)

2009. július 17., péntek

DST 090717


Útinapló kezdő utazóknak



Régóta rebesgetik, hogy a leghosszabb utazás is egy lépéssel kezdődik. Én inkább szkafanderben javasolnám azt az elsőt. Útirány: 9-es busz, Kőbánya-alsó, Hatvan, Miskolc, Záhony, Bajkonur. Akinek módjában áll, indulhat Cape Canaveralról is, bár oda nehezebb belépni, egy hektó vodka is kevés. Első nap: henyélés a Farkas Bertalan plósagy pázsitján, könnyű reggeli torna, józanodás, honvágy, képeslapok otthonra különleges bélyegekkel, mégiscsak formásabb, mint a digitális 0100101110. Második nap: a zárkában -- ismerkedés a helyi érdekességekkel, cirill falfirkák szemrevételezése, telefon a pizzafutárnak. Harmadik nap: a szkafander leporolása, készülődés, vitamintabletták beszerzése. Negyedik nap: egyezkedés a főorvos úrral. A vodka itt univerzális fizetőeszköz! Ötödik nap: józanodás, játék és édes tej, fekete kenyér, borscs, hasmenés. Hatodik nap: a dokkban. Furcsán tengerésznek tűnő alakok -- vodkáért -- becsempésznek. Az Odesszába tartó tehergőzösre! Rémálom, de a gyomromnak jót tesz a koplalás és a hosszas tempózás vissza a partra. Alvás holtfáradtan a kikötőben virradatig. Hosszú gyalogtúra a sztyeppén át szomjan. Autóstop, zötykölődés, kazah nyelvleckék, itt a kumisz a valuta és a legjobb zsebszótár. Estére vissza a Szputnyik Hotelbe. Egy távoli fény a horizonton, már csak másfél verszta és ágyban vagyok. Hetedik nap: ortodox istentisztelet versenyez a müezzinnel, én magam a piacon nézelődöm. Ismerős közelít, Kálmán a második béből, most bőgatyás, handzsáros pasát játszik, de senki sem dől be neki, mert magyarul karattyol és amúgy is mindig hiteltelenül színészkedett. Sikerül meglapulnom egy bődületesen hatalmas asszonyi far mögött. Lapul ott egy kopasz, szikár, ismerősnek tűnő alak is, halkan szóba elegyedünk, egyenlőre ki-ki a saját anyanyelvén, talán ő is, csak annyit értek, hogy hadiárva és embercsempész. Jól megnézem, nem rejteget-e felöltője alatt tengerésztrikót. Kár volt, semmit se rejteget, csak a testszagát. Borzalmas. Megajándékozom babaszappannal, beleharap, elismerően bólogat, s zsebéből palackot húz elő. Leöblíti, böfög, elégedetten mosolyog rám. Bevetem minden orosz és kazah tudásomat. Ütődötten bámul, felém nyújtja az alaposan megürült üveget. Mint a terpentin felforralva, okádnom kell, de a jó viszony fenntartása érdekében magamban tartom és én is harapok a szappanból. Döbbenetes, így egészen finom. Nyolcadik nap: ébredés a szálloda teraszán, újdonsült barátom már reggelizik. Előtte hatalmas főtt strucctojások, szaftosan csavarodó májas hurka, egy véka köles, néha kiszór pár marékkal az utcán csatangoló, bizonytalan eredetű és fajtájú, lusta madaraknak, azok heves veszekedéssel küzdenek a csemegéért. Azt is rebesgetik egy ideje, hogy néha legyen új bekezdés. Legyen.
Nyolcadik nap, folytatás: amikor a boldogan mosolygó kopasz egyén a tarkójából előhúz egy komplett játékvasút-terepasztalt, úgy döntök, ideje felébredni. Megreggelizünk, közben már egész ügyesen töri a magyart. Szeretném tudni, honnan származik, nagy nehezen ki is hámozza és egy jelentőségteljes kacsintás kíséretében pontosan ezeket a szavakat mondja: -- Thesszalonikiből. Ismered a vietnami bicikliszerelőt a közfürdő melletti sikátorban? Most én bámulok ütődötten, görög létére folyékonyan beszél a nyelvemen. Ölelkezés, csókolózás, a nyelvérzék nem véletlen, az apja félig magyar, Gödöllőn volt esperes az ötvenes években, ki is vándorolt a családjával. Évekig olajmunkás Bakuban, kiküldetés az Aral-tóhoz, ahol kitanul mélybúvárnak, attól fogva a mélység megszállottja, családját előbb elhanyagolja, majd a pusztába űzi. Thesszalonikibe a vak sors vezérli, nem kap közelebb megfelelő minőségű szelepgumit. A vietnami boltos világhírű, a fantasztikus kínálattól kedvet kap és letelepszik, kis padlást bérel a külvárosban. Egy-két év alatt felfuttatja üzletét, de menekülnie kell, a fináncok illegális szeszpárlásért üldözik. Későbbi anyja bújtatja egy fakádban. ott fogan ő is. Apját a szíve régi családjához húzza, felkutattatja a helyi Vöröskereszttel, szívhez szóló hangú levélváltás kezdődik. Tizenkét éves, amikor elutaznak, s itt kötnek ki. A többi nagyon szomorú, rettentő mennyiségű szappant és általa munyiknak nevezett italt fogyasztunk. Mindenkijét elveszíti a városi strandon, s bár a hangosbemondón keresteti őket, soha többé nem találkoznak.
Kilencedik nap: homály napnyugtáig, akkor szatmári szilvával gyógyulunk, méghozzá prímán. Elmondom jövetelem célját. Hamiskásan vigyorog. -- Ez lenne a szakmám, becsempészni bárkit bárhová és fordítva is. Rohamosan bővül a szókincse, megdicsérem, örül neki, szappant kér s visszatér a munyikhoz, amiből bőséges ellátmány lapul a kabátja alatt. Órákra eltávozik, én meglátogatom a Gagarin-padot, reménylett indulásom helyszínét. Újabb képeslapok haza, laza kétórás séta vissza a városba. Már a szállásomon van, lobogtatja a passzust, a beszálló kártyát, az egészségügyi bizonyítványt és jelentős szakmai múltat bizonyító igazolásaimat. Elégedettségemben testvéremmé fogadom. Tizedik nap: útrakészen. Sportszatyorral Csillagvárosba, érvényes félárú igazolványom is van. Az iratok birtokában nincs már szükség a felhalmozott vodkakészletekre, szétosztom a buszon. Azt hiszik, eljött a messiás, de a kezemet azért nem hagyom csókolgatni, nem lenne túl politikus viselkedés. Rövid várakozás, majd bemutatkozás az igazgatónál. Nem érti, hogyan neszeltem meg, hogy egyik asztronautájuk szamárköhögést kapott egy héttel az indulás előtt. Az Expressz újságra hivatkozom, hümmög, de beveszi, a munkaügy nem az ő területe. Átnyálazza irataimat s egyre elismerőbben pislog rám. De aztán elkerekednek a szemei, tanácstalanul néz a tolmácsra, aki már fordítja is. -- Misa azt kérdezi, hogy melyik expedícióval járt a Holdon? -- Hogy én? -- hebegek, erről nem tudtam.
-- Nos, még hatvannyolcban. Volt egy kis csetepaté odahaza, azt kihasználva észrevétlenül felderíthettük a terepet. Még hogy Armstrong kis lépése?! Fityiszt, az én első, könnyed bukfencezésem érintette először a talajt. Hitetlenkednek, telefonálnak, hamarosan lefagy a NASA teljes hálózata, annyira kapkodnak a hírszerzéssel. Zsibong a CIA, az FBI, még a Országgyűlési Könyvtárat is ellepik a titkosrendőrök, de adatot persze senki sem talál. Misa izgalmában vodkát hozat -- minő meglepetés. Ám tud valódit is szerezni, amikor a kredencnyi méretű lejátszóba süllyeszt egy korongot. Rajtam az ámulat sora, Genesis szól, a Mad Man Moon. Koincidencia -- dörmögöm és jót kortyolok az üvegből. A döntés gyorsan megszületik, jobb híján velem pótolják a lerobbant űrhajóst, s az sem probléma, hogy ragaszkodom kedvenc szkafanderemhez. Másnap -- tizenegyedik nap -- az az első lépés, fel a vaslépcsőn, ismerkedés az útitársakkal. Jót nevetnek, amikor azt kérdezem nehézkesen, hogy hová megyünk. Nem örülök a lassacskán születő válasznak. -- Hát jó messzire, az tuti, nézd, mennyi uborkát csomagoltak -- mutatnak végig a raktér rekeszein. Az biztos, uborkánk lesz, amíg világ a világ. Végül elhalasztják az indulást egy nappal, így találkozhatom fogadott testvéremmel, aki bizalmasan megsúgja, hogy az ő keze is benne volt a hírszerzés ellehetetlenítésében. -- Egyetlen hajcsattal, kisapám! -- büszkélkedik, s én nem is kételkedem. Szappanozás,munyikolás, ilyesmi.
Tizenkettedik nap: hasogató fejfájás. Nem vagyok biztos benne, hogy szívesen indulnék, de nincs már visszaút. (És igen, a visszaút is egyetlen lépéssel kezdődik, mint ajánlottam, űrruhában. De az ajtót behegesztették és felbőgtek hajtóművek, s már képeslapot se írhattam, pedig még a másnaposságnál is jobban gyötört a honvágy.) Az egyetlen igazi öröm, Misa még küld egy dalt, ez pedig a Time Table. Elandalodom, miközben a gyorsulás belelapít az ülésbe.
Űrbéli kalandjaim rövidesen folytatódnak a tizenharmadik napi eseményekkel. Kis előzetes: képeslap az űrből; uborka uborkával; légsakk; receptcsere típusú találkozás; dráma a fedélzeten; elszabadult indulatok; üzemanyag csere és a Fénybanya megpillantása! Hozza magával az egész családját, katonáknak fél-, a többieknek gáboráron. Alább Ön is megpillanthatja a rettentőséges
FÉNYBANYÁT.