NASA Image of the Day

2009. július 20., hétfő

DST 090720/2

-






Röpke kitérő, mert mégiscsak eltévedünk egyszer még, bár hihetetlen szerencsével megmenekülünk. (A kiscica is.)

















Menekülnünk kellett a Rozogáról, nem is annyira a rettenetes meleg miatt, inkább macskamentő expedíciónkat üldözték vad rozogár hordák, élükön egy behemót mahagónnal, aki politikai menedékjogot kapott itt, s mint minden újhitű, ő is túllihegte az alkalmazkodást. Hét kezében óriási fakardokat szorongatott. Nem ma kezdhette a szorongatást, kettő már szépen kirügyezett, de a maradék öttel is veszedelmesen hadonászott. Mindahányan iszkoltunk, Miskin egyszerre hat cicát rejtegetett a mellényzsebében, de Tretyak és Woyceh is kitett magáért. Léna tévedésből rozsomákot zsákmányolt, de Woyceh hamar kipiszkálta a hóna alól és messzire űzte, volt már elég összetűzése odahaza a bestiákkal. A parancsnok még mindig a Pravdát olvasgatta -- volt nála néhány archív példány --, és elégedetlenül rázta a fejét, ha Tretyak nem billenti faron, a mahagón óriás lekaszabolja. Sikerült bemenekülnünk az űrhajó biztonságába, a cicákat ketrecbe zártuk és irány a világűr! Nem is lett volna semmi baj, csakhogy az egyik fekete szőrpamacs szabadon maradt és a legkényesebb pillanatban vetette magát Miskin arcára, aki a váratlan támadástól figyelmét vesztette és lemaradt a kijelölt féregjáratról, s így legalább két évnyi kitérőre kényszerültünk. A parancsnok meglehetősen nyugodtan fogadta a hírt, nevetgélt, cicát simogatott és közben keresztrejtvényt fejtett. Egyetlen bánata a vízszintes kilences volt, sehogyan sem jutott eszébe a rizseshús perzsa neve. Hosszan mélázott, felsorolta rengeteg nyelven -- még volapükül is tudta --, de a megfejtés nehezen adta magát. Miskin, aki jobbára csak hallgatott és pipáját tisztogatta dohány híján, most halkan ejtette a szavakat. -- Perzsául nincs rizseshús -- jelentette ki komolyan. -- Írj oda valami mást. És a valami más remekül illeszkedett, a parancsnok le is nyugodott és még fél évig szőrözött a cicával és a rejtvénnyel egyaránt. A megfejtést SMS-ben küldte vissza a földre, ami, tekintetbe véve a fénysebesség hatását, meglehetősen kései pillanatban érkezhetett meg a szerkesztőségbe. Persze a nyereményre hiába is várt. Amikor kis kitérővel leszálltunk egy parafa bolygóra, máris a postára sietett és nyögve cipelte vissza a tábori postát. Felsorakoztatott mindenkit, úgy osztotta a leveleket. Én hármat is kaptam. Egon megnyugtatott, hogy odahaza szép az idő, csak az öregséget viseli nehezen. Kiszámoltam, valóban legalább százhúsz éves lehetett már akkorra. A másodikat Orbán király jegyezte, s fennen biztatott, bátran álljak ki a magyarok jogaiért, akárhová vet a sorsom. De a harmadik volt a valódi meglepetés. Unokám az áldásomat kérte, hogy elvehesse egy vizigót házmester legkisebb lányát. Így lelkendezett róla: " Szeme akár a ribizlibor, és a mája is akkora, hogy az egyetemen mutogatjuk jókora taksáért. A neve egy kicsit göcsörtös, még becézni is csak körülményesen tudom. Fártkrewidorgálsoltrásli Milkuhorgarnel Plozwitracskerbadag Ropakrotte. Ez a neve, képzelheted, az esküvőre a papnak is sokáig kell biflázni, hogy bele ne süljön. Szerencsére otthon azért kapott rövidebb nevet is, de én inkább Krokettnek szólítom, már kezdi megszokni. Szeretettel üdvözöl unokád: Szaniszló." Tekintetbe véve, hogy elutazásom idején még gyermekem se volt, nagyon meglepett ez a váratlan rokon, de örömmel áldottam meg frigyüket, talán nyolcvan-száz év múltán meg is kapják.
A többiek is elmerültek az olvasgatásban, csak Woyceh ült szomorúan, neki csupán egy felszólítás érkezett lakbére mielőbbi rendezéséről. Nem csodáltam, hogy bánatában Lénához menekül, aki éppen a konyhában kotyvasztott műgyanta ragut. Ez egy kicsit megvigasztalta az amúgy is melankóliára hajlamos lengyelt. Két pocsék év következett, a macskák szaporodásnak indultak, hamarosan háromszázhúsz éhes állatot kellett etetnünk. Szerencsére utunkba akadt egy zsírszegény tejbolygó, ahová ejtőernyővel eregettük le őket, egyedül a kis feketét tartottuk meg, hiszen őt a kapitány azóta is simogatta, nem is tudott megnőni, maradt pirinyó. Végre aztán elértük a következő féregjáratot, amelynek bejáratán transzparens hirdette özvegy Kiss Józsefné okleveles gázmester szolgáltatásait, persze a különleges körülmények között igencsak borsos tarifával. Bennem megmozdult valami, felrémlett a KISTEXT női szállása, ahol termetes kubai lányok flegmán, félmeztelenül üldözték a jókora csótányokat. Éreztem a gáz orrfacsaró bűzét s magamban elátkoztam Proustot a süteményével egyetemben. De akkor meglódultunk, velünk az idő és a tér, pár pillanat múlva a Ruszwurm galaxis kellős közepén voltunk. A parancsnok elengedte a pöttöm cicát és kiment vizelni. Utoljára a Rozogán tette, most el is maradt jócskán. Tretyák gyorsan összegyűrte a mocskosra forgatott újságokat, a macskát pedig berakta a cefrés bödönbe és ráhengerített egy zongorát. -- Macskazene -- kuncogott a bajsza alatt, ami lassacskán három méteres volt, úgy kellett összetekernie, hogy ne botoljon bele minduntalan. Az én szőrzetem is kezdett elvadulni, követeltem a visszatérő parancsnoktól, hogy rögvest keressünk egy borbélyt. Bólogatott, a térképet nézegette, morfondírozott, majd nagyot nyújtózkodott. -- Ez az! Itt van egy szőrrágó planéta, ott rendbe hozhatjuk a frizuránkat. Neki például még a szemöldöke is térdig ért, de már Léna is a füle mögé csapta bajszát. Egyedül Miskin volt szőrmentes, bár ennek nemigen örülhetett, hiszen Csernobilben cseperedett, ott szerezte ezt a tulajdonságát és azt is, hogy sötétben olvasgatni lehetett mellette. Két hétig keringtünk, amíg megleltük a galaktikus fodrászatot, ahol jóravaló kétfejűek komótosan rágcsálták rólunk a tetemes mennyiségű szőrt. Cserébe még jutalmat is kaptunk, kuponokat egy alkalmi szűcsfesztiválra. Nem volt idő ilyesmire, de azért elfogadtuk, levegőt és üzemanyagot vételeztünk, amíg Léna a piacon alkudozott negyven tonna marharépára. Nekem elárulta, hogy remek murvapálinkát tud készíteni. A macskának hozott tejet is, nekünk pedig egy-egy szalámis zsömlét s egy gönci hordó almabort.
Ki tudhatta, mekkora veszekedések forrása lesz a szalámi és az almabor? Mindenki rejtegette az adagját, Tretyak a kucsmája alá dugta, II.Gagarin számzáras diplomatatáskában tartotta, Miskin inkább a szájába tömte mindet, én a lepedőm alatt érleltem jó magyar hagyomány szerint, csak az almaborra kellett ügyelnem. Megleltem a módját, hogy biztonságba helyezzem, hosszú madzagon kibocsátottam az űrbe, ahol nem érhették el szomjas útitársaim. Léna nem vesződött ilyesmivel, ő csak párolta, desztillálta a répát naphosszat, a nagyját meg is itta, nekünk csak morzsákat csöpögtetett. Így érkeztünk el a Ruszwurm bétájára. Ott minden béta volt, a felhők, a csillagok, az egész mindenség. A bennszülöttek is csak ezt a betűt ismerték, alaposan megnehezítve a kommunikációt. Woyceh, miután lenyelte minden almaborát, a szalámit pedig a talpára celluxozta kiszállt és elemi iskolát nyitott a bétáknak. Először az alfát tanította meg nekik (kissé nehézkesen haladt, hiszen csupán gesztikulálni tudott), aztán jött a gamma és a többiek. (Már megint azok a görögök!) Éppen az ómegánál tartottak, amikor beállt az esős idő, ami itt azt jelentette, hogy béta-sugárzás árasztja el a felszínt. Egyedül Miskin maradt odafönn, ő már alaposan megedződött, azt mondta, hogy ez neki csak egy kis szolárium. Fél év múltán, amikor eloszlott a radioaktív köd s a béták mindenhonnan lenyalták a maradványokat, szép barnára sülve találtunk rá, csak a szemei voltak hurutosak és az orrából dőlt a vér, amúgy remekül érezte magát. Azért bő egy évre vasbeton szarkofágba zártuk és egy ötletes zsilipen át etettük, itattuk. Tretyak még egy kis maradék szalámit is juttatott az elszigetelten szomorkodó fiatalembernek. A parancsnok egyre furcsábban viselkedett, esténként a -- zongora alól kiszabadított --macskát trenírozta, szekálta, növesztő testgyakorlatokat végeztetett vele, végül elkérte Tretyaktól a szolgálati biciklipumpát és azzal próbálkozott. Dagadt a cica egy darabig, de aztán kiköpte a tömlőt és elszökött a szabadba. Gagarin Dupla -- nem vicc, a trikójába volt hímezve élénkzöld cérnával -- vigasztalhatatlan volt, hiába szereztünk neki helyi újságokat, csak fitymálta mindet. Lehangoló este volt, amikor elindultunk, mindenki búslakodott, Léna elsősorban azért, mert kifogyott a répatartalékból, s ezen a bolygón csak végeláthatatlan gamma-ültetvények voltak, amiből hiába is akart volna szeszt párolni, a nyüzüge, csenevész növény legfeljebb kötélverésre lett volna alkalmas, de arra se nagyon. Sorsára hagytuk hát a kiscicát -- akit a parancsnok hosszú ideje már csak Trockíjnak nevezett -- és felszálltunk. A következő úticél már a végső állomás volt. Háromszázhatvanhárom napig robogtunk a központi csillag felé. Bizalmatlan népek laktak arra. Leszállás előtt tüzetesen ellenőriztek, Miskinre egy zsákot húztak és mócverembe dobták, nekem viszont mosolyogva nyújtottak egy kerek telefonkagylót. Egon harsogott a drót túlsó végén. -- Helló, magyar testvérem, most ünneplem a kétszázharmincharmadikat. Krisztusi kor -- füttyentett jókorát.
-- És veled mi újság? Válaszoltam, de gondolom, néhány száz évet még várnia kellett a hangomra, így rövidre fogtam. -- Menj el az unokámhoz, ha még él és beszéld le a húsevésről. Aztán megszakadt a vonal, csak háttérzajt hallottam és a heti lottószámokat kántálta egy géphang.
A parancsnok elrendelte a tüzetes felderítést, ám ő maga a hajón maradt, hogy megdézsmálja a maradék szalámi és almabor készleteket. Én túljártam az eszén, lepedőmet a testemre csavartam. Nem is tudhattam akkor még, miféle veszedelmektől óv majd meg az avasra kérgesedett ágynemű. Helyére a következő feliratot akasztottam: "Több nap, mint szalámi." Mivel magyarul nem tudott, aligha fogadta meg tanácsomat. Mi pedig, Léna vezetésével -- aki a szőrbolygón szőkére festtette haját -- hamarosan eltévedtünk a kietlen vajsivatagban.
A folytatásban: megmentőnk, egy Mózes nevű sárvány kivezet minket a sivatagból, szétválasztja Léna haját egy drótkefével, nekünk pedig jéghideg kólát osztogat. II.Gagarin odahaza fosztogat, megleli Miskin fekete-fehér filctoll készletét, cipzárakból és gipszből rémületes álarcot fabrikál. Tretyak felül a körhintára, Woyceh pedig elveszíti szüzességét egy kéknyelvű viszontaggal. Én is átesem néhány viszontagságon. Kétszer is megyünk moziba, egy hűvösebb napon pedig előkerülnek a prémes lajbik. Tretyak kucsmája kiborul, Léna nevetőgörcsöt kap, Miskin felbukkan és már nem világít a sötétben. Lesz még dodzsem a kőbányában, aranyat is találunk, hat fazékkal, végtére pedig tovább szaporodik galaktikus receptgyűjteményünk. Csupa izgalom! Vérátömlesztés a parancsnoknak, versírás, szombaton kugli a ligetben. Rátalálunk Sigourney nénire, aki szomjasan hallgatja a macskazsírról szóló beszámolót. Felkelés és kézitusa, öldöklés és még mindenféle ínyencség. Ne menjenek messzire! Valahogy így ne:
És akkor még a Dinnyedémonról szó sem esett, pedig merő egy horror, kész hideglelés!

DTS 090720/1

Spanyol kitérő (nem vasúti!) -- csu@lon nosztalgikus hangulatba menekül a fokozódó feszültségek elől, de félálomban követi a Bounty képtelen viszontagságait.












A jó sokadik napon történt ez az elmélázás, valamikor ebéd után. Az uborkánk végül mind elfogyott, viszont vascsizmáink cseppet se koptak meg. Bizony, fejedelmi kocsonyát ettünk, Woyceh hozta a receptet, állítólag még odahaza három rozsomákkal verekedett érte. Kissé különös, egyedi alapanyagokat használt, én már az elején, a céziumizotóp pirításánál leragadtam, de ő lelkesen magyarázott. -- Látjátok? Így kell, szép aranybarnára pirítani, s csak egészen a végén szabad rávetni a grafitport. II. Gagarin a fejét fogta, Léna ijedtében az asztal alá mászott, egyedül Tretyak hegyezte a fülét, látszott, hogy szereti az ínyencségeket. -- Na, most kell vizet forralni és alaposan tisztára mosni egy tízliteres kis üstöt. Közben a megpirult cézium a fedő alatt párolódik. Otthon persze könnyebb, ilyenkor kiadom a parancsot az asszonynak, ő pedig elszalad sörért. -- Talán Léna adhatna a cefréjéből -- sóhajtott nagyok Tretyak. Erre az asztal alól nem éppen nőies káromkodás harsant, mire a kezdeményező riadtan sunyta fejét a földnek. Woyceh nem zavartatta magát, folytatta a recept gusztusos ismertetését. -- Úgy hallottam, a japcsik tesznek bele híg fülzsírt is, de ilyen disznóság nálunk nem történhetik az étellel, mi csak egészséges alapanyagokat használunk. --Biokocsonya -- nevette el magát Léna, és már nem is rettegett annyira. -- Olyasmi, de nem egészen, mert hús azért kell bele, vagyis köröm -- magyarázta a lengyel konyhavirtuóz. Most II. Gagarin is belefolyt a társalgásba, habár biztosan máshol járhattak a gondolatai, mert kábán ennyit mondott: -- Én nem értem ezeket a mai újságokat, bezzeg az én időmben! Volt a Pravda, meg a Sakkélet, nekünk nem is kellett több. Tretyak, aki fiatalabb volt valamelyest, így lamentált: -- Na és a Komszomolszkaja Pravda? Az kutyafüle? Szenvedélyes izgalmában bele is csuklott a hangja. -- Hö? -- szemezett vele a parancsnok egy percig. Közben Woyceh odasúgta nekem a titkos fűszerkeverék összetételét. Nos, mindössze a tyúkhúrbélre és a bűzös gönyére, vagy mi a fenére emlékszem. Gagarin szekond -- ez pedig a bicepszére volt tetoválva -- ekkor felcsattant. -- Lurkóknak való mesegyűjtemény, sehol egy öntudatos partizántörténet, sehol egy izgalmas küldetés a Kaukázusba, de még egy kis davaj csaszi se. Mesebeszéd! Tretyak jobbnak látta elkerülni a vitát és visszavonult, mire a lengyel felemelte a hangját és folytatta a kocsonya bemutatását ától cettig. -- Akkor pedig kiklopfoljuk a mézgásra olvasztott virágmézet -- vigyázat, akácmézet tilos! -- és kitesszük a napra száradni. Léna egyre közelebb jött, az arcán pedig komoly kétely terpeszkedett. -- Te Woychy -- tegezte előttem ismeretlen, de sejthető okból --, biztos, hogy ebből kocsonya lesz? -- Most ettél belőle és láttam mennyire ízlett mindenkinek. -- Nem mondom, finom is volt, de képtelenség, hogy így készítetted, ahogy most mondod. -- Pedig pontosan így! -- horkantott hetykén az alkalmi szakács. -- Legfeljebb a szilvamag volt több a kelleténél, ezért most ki is hagyom teljesen. De hagyjatok beszélni, sose érek a végére. Bár sose érnél a végére, merengtem ugyanakkor, s ő elhallgatott, hogy soha többé meg se mukkanjon. A többiek biztatták, sürgették, már kezdtek belejönni és egyre nagyobb kíváncsisággal szomjaztak a receptre, de az félbeszakadt, s örökre titok maradt. (Tretyak egyszer megpróbált ilyesmit főzni, de az már a rozogárok barlangjában történt, nyílt tűzön és csirkelábból, mert a hűtőkamrában az volt a legcupákosabb eledel.) Woyceh után a többiek is elhallgattak, meditatív hangulatba került az egész kis csapat, engem kivéve. Én fejest ugrottam réges-régi emlékeim langyos rumpunccsal teli medencéjébe és mindjárt elsőre alaposan bevertem az orromat. Néhány spanyol emlék suhant át a fejemen, de bizonyára valaki másé lehettek, mert fogalmam se volt az értelmükről. Olyan hadovának tűnt, mint amit eleinte Egon eregetett, de ezt később se értettem meg, akárhogy törtem a fejem. Egyedül az volt világos, hogy a tenger partjára valami böszme nagy krapek építhette ezt a homokvárat:













Meg valami Malaga-Dali-Saura-Gaudi egyveleg -- ez már fent a hegyekben egy képeslap árudában. S bár csak nosztalgiáztam, révülten is küldtem haza lapokat. A Don váratlanul tört rám, nem védekezhettem, lekaszabolta az összes kiálló lapátjaimat és diadalmasan vitte a "trófeát" szíve választottjának, aki nem hatódott meg, hanem perlekedve szidta őt. Később megbékélt vele, sőt, délután már együtt mentek a konyhába, én viszont iszkoltam vissza az űrhajómra, inkább a lengyel receptjei, mint az ilyen álomkonyha! Nem telhetett el húsz percnél több, de mindenki arca csöpögött a faggyútól, s ahogy láttam, a cefrés badellát is felfeszegették, s most mindenki hunyorogva, dülöngélve vigadozott. Nekem csak a csontja jutott, no meg egy kis répa, ami azért erősen kaucsuk ízű volt. Beledugtam ugyan a fejemet a bödönbe, de ott csak a tisztára nyalt műanyagot találtam, gyorsan végeztek minden csemegével a dögök. Hamarosan bosszút álltam, de előbb még leszálltunk a Rozogára, ahol a rozogárok éltek csendes macskagyilkolászás közepette. Kedvencük a Macskanyelv volt (from Szerencs), de nem vetették meg a macskatöpörtyűt sem, ami pedig azt illeti, rajongtak a macskakörömért. Desszertnek macskaszemet nassoltak s a kis gyerekrozogárok arcát alaposan bekenték macskazsírral a heves napsütés miatt. Annyira sütött ott, de annyira! A macskák a nyílt utcán sültek meg, a galambok röptükben, még a vészbanyák is barlangba bújtak és ott átkozták hitvány bolygójukat, a Rozogát.
Hamarosan kismacskát mentünk, és jöhet a szalámi-almabor duó története is, de előbb még visszaállítom az órámat a nyári időszámításra, mert tavasszal elfelejtettem, s nem voltam biztos benne, hogy nem ezért bolyongtunk-e annyit fölöslegesen, pedig a célállomás pontosan kijelöltetett, amint elhagytuk a légkört. Azon a tizenharmadik napon II. Gagarin ki is hirdette mindenki nagy megkönnyebbülésére. -- Irány a Fiastyúk utcai pénzérmés telefon. Persze ez vicc volt -- kuncogott. -- Pontosan oda megyünk, ahová mindig is vágytunk. Kiterítette a térképet és rábökött egy homályos, tenyérnyi galaxisra. -- A Ruszwurm -- ejtették egyszerre többen is áhítattal a nevét. Nekem persze teljesen idegen volt, hiszen azt nem gondolhattam, hogy a budai várba igyekszünk ekkora hajcihő közepette. Nos, nem bizony, s miután a Déli Krónikához állítottam zsebórámat, többé nem is tévedtünk el. Majd meglátják!


Így valahogy.




DST 090720 rövid szünet

A későn jövők most elfoglalhatják a helyüket, de semmi szotyolázás ott hátul!






Igen, egy nagyon rövid, kb. ötperces kávészünet. Aki nem szereti a kávét, eltöltheti bármi mással, például:(lásd fent.) De ez se kötelező, lehet csak úgy mélán várakozni is. Teszem azt, Looking for Someone. Ilyen ügyekben mindig nehezen tudtam tanácsot adni, nincs is egyetlen túlélője sem. Az a szalámi-almabor reláció, na az lesz valami. Addig is jó étvágyat, sietek vissza. Még egy csepp gondűző. (Nyista munyik+soap.) Használjon instant leveseket, súrolószernek kiváló mindegyik! Következem hamarosan.