-Röpke kitérő, mert mégiscsak eltévedünk egyszer még, bár hihetetlen szerencsével megmenekülünk. (A kiscica is.)
Menekülnünk kellett a Rozogáról, nem is annyira a rettenetes meleg miatt, inkább macskamentő expedíciónkat üldözték vad rozogár hordák, élükön egy behemót mahagónnal, aki politikai menedékjogot kapott itt, s mint minden újhitű, ő is túllihegte az alkalmazkodást. Hét kezében óriási fakardokat szorongatott. Nem ma kezdhette a szorongatást, kettő már szépen kirügyezett, de a maradék öttel is veszedelmesen hadonászott. Mindahányan iszkoltunk, Miskin egyszerre hat cicát rejtegetett a mellényzsebében, de Tretyak és Woyceh is kitett magáért. Léna tévedésből rozsomákot zsákmányolt, de Woyceh hamar kipiszkálta a hóna alól és messzire űzte, volt már elég összetűzése odahaza a bestiákkal. A parancsnok még mindig a Pravdát olvasgatta -- volt nála néhány archív példány --, és elégedetlenül rázta a fejét, ha Tretyak nem billenti faron, a mahagón óriás lekaszabolja. Sikerült bemenekülnünk az űrhajó biztonságába, a cicákat ketrecbe zártuk és irány a világűr! Nem is lett volna semmi baj, csakhogy az egyik fekete szőrpamacs szabadon maradt és a legkényesebb pillanatban vetette magát Miskin arcára, aki a váratlan támadástól figyelmét vesztette és lemaradt a kijelölt féregjáratról, s így legalább két évnyi kitérőre kényszerültünk. A parancsnok meglehetősen nyugodtan fogadta a hírt, nevetgélt, cicát simogatott és közben keresztrejtvényt fejtett. Egyetlen bánata a vízszintes kilences volt, sehogyan sem jutott eszébe a rizseshús perzsa neve. Hosszan mélázott, felsorolta rengeteg nyelven -- még volapükül is tudta --, de a megfejtés nehezen adta magát. Miskin, aki jobbára csak hallgatott és pipáját tisztogatta dohány híján, most halkan ejtette a szavakat. -- Perzsául nincs rizseshús -- jelentette ki komolyan. -- Írj oda valami mást. És a valami más remekül illeszkedett, a parancsnok le is nyugodott és még fél évig szőrözött a cicával és a rejtvénnyel egyaránt. A megfejtést SMS-ben küldte vissza a földre, ami, tekintetbe véve a fénysebesség hatását, meglehetősen kései pillanatban érkezhetett meg a szerkesztőségbe. Persze a nyereményre hiába is várt. Amikor kis kitérővel leszálltunk egy parafa bolygóra, máris a postára sietett és nyögve cipelte vissza a tábori postát. Felsorakoztatott mindenkit, úgy osztotta a leveleket. Én hármat is kaptam. Egon megnyugtatott, hogy odahaza szép az idő, csak az öregséget viseli nehezen. Kiszámoltam, valóban legalább százhúsz éves lehetett már akkorra. A másodikat Orbán király jegyezte, s fennen biztatott, bátran álljak ki a magyarok jogaiért, akárhová vet a sorsom. De a harmadik volt a valódi meglepetés. Unokám az áldásomat kérte, hogy elvehesse egy vizigót házmester legkisebb lányát. Így lelkendezett róla: " Szeme akár a ribizlibor, és a mája is akkora, hogy az egyetemen mutogatjuk jókora taksáért. A neve egy kicsit göcsörtös, még becézni is csak körülményesen tudom. Fártkrewidorgálsoltrásli Milkuhorgarnel Plozwitracskerbadag Ropakrotte. Ez a neve, képzelheted, az esküvőre a papnak is sokáig kell biflázni, hogy bele ne süljön. Szerencsére otthon azért kapott rövidebb nevet is, de én inkább Krokettnek szólítom, már kezdi megszokni. Szeretettel üdvözöl unokád: Szaniszló." Tekintetbe véve, hogy elutazásom idején még gyermekem se volt, nagyon meglepett ez a váratlan rokon, de örömmel áldottam meg frigyüket, talán nyolcvan-száz év múltán meg is kapják.
A többiek is elmerültek az olvasgatásban, csak Woyceh ült szomorúan, neki csupán egy felszólítás érkezett lakbére mielőbbi rendezéséről. Nem csodáltam, hogy bánatában Lénához menekül, aki éppen a konyhában kotyvasztott műgyanta ragut. Ez egy kicsit megvigasztalta az amúgy is melankóliára hajlamos lengyelt. Két pocsék év következett, a macskák szaporodásnak indultak, hamarosan háromszázhúsz éhes állatot kellett etetnünk. Szerencsére utunkba akadt egy zsírszegény tejbolygó, ahová ejtőernyővel eregettük le őket, egyedül a kis feketét tartottuk meg, hiszen őt a kapitány azóta is simogatta, nem is tudott megnőni, maradt pirinyó. Végre aztán elértük a következő féregjáratot, amelynek bejáratán transzparens hirdette özvegy Kiss Józsefné okleveles gázmester szolgáltatásait, persze a különleges körülmények között igencsak borsos tarifával. Bennem megmozdult valami, felrémlett a KISTEXT női szállása, ahol termetes kubai lányok flegmán, félmeztelenül üldözték a jókora csótányokat. Éreztem a gáz orrfacsaró bűzét s magamban elátkoztam Proustot a süteményével egyetemben. De akkor meglódultunk, velünk az idő és a tér, pár pillanat múlva a Ruszwurm galaxis kellős közepén voltunk. A parancsnok elengedte a pöttöm cicát és kiment vizelni. Utoljára a Rozogán tette, most el is maradt jócskán. Tretyák gyorsan összegyűrte a mocskosra forgatott újságokat, a macskát pedig berakta a cefrés bödönbe és ráhengerített egy zongorát. -- Macskazene -- kuncogott a bajsza alatt, ami lassacskán három méteres volt, úgy kellett összetekernie, hogy ne botoljon bele minduntalan. Az én szőrzetem is kezdett elvadulni, követeltem a visszatérő parancsnoktól, hogy rögvest keressünk egy borbélyt. Bólogatott, a térképet nézegette, morfondírozott, majd nagyot nyújtózkodott. -- Ez az! Itt van egy szőrrágó planéta, ott rendbe hozhatjuk a frizuránkat. Neki például még a szemöldöke is térdig ért, de már Léna is a füle mögé csapta bajszát. Egyedül Miskin volt szőrmentes, bár ennek nemigen örülhetett, hiszen Csernobilben cseperedett, ott szerezte ezt a tulajdonságát és azt is, hogy sötétben olvasgatni lehetett mellette. Két hétig keringtünk, amíg megleltük a galaktikus fodrászatot, ahol jóravaló kétfejűek komótosan rágcsálták rólunk a tetemes mennyiségű szőrt. Cserébe még jutalmat is kaptunk, kuponokat egy alkalmi szűcsfesztiválra. Nem volt idő ilyesmire, de azért elfogadtuk, levegőt és üzemanyagot vételeztünk, amíg Léna a piacon alkudozott negyven tonna marharépára. Nekem elárulta, hogy remek murvapálinkát tud készíteni. A macskának hozott tejet is, nekünk pedig egy-egy szalámis zsömlét s egy gönci hordó almabort.
Ki tudhatta, mekkora veszekedések forrása lesz a szalámi és az almabor? Mindenki rejtegette az adagját, Tretyak a kucsmája alá dugta, II.Gagarin számzáras diplomatatáskában tartotta, Miskin inkább a szájába tömte mindet, én a lepedőm alatt érleltem jó magyar hagyomány szerint, csak az almaborra kellett ügyelnem. Megleltem a módját, hogy biztonságba helyezzem, hosszú madzagon kibocsátottam az űrbe, ahol nem érhették el szomjas útitársaim. Léna nem vesződött ilyesmivel, ő csak párolta, desztillálta a répát naphosszat, a nagyját meg is itta, nekünk csak morzsákat csöpögtetett. Így érkeztünk el a Ruszwurm bétájára. Ott minden béta volt, a felhők, a csillagok, az egész mindenség. A bennszülöttek is csak ezt a betűt ismerték, alaposan megnehezítve a kommunikációt. Woyceh, miután lenyelte minden almaborát, a szalámit pedig a talpára celluxozta kiszállt és elemi iskolát nyitott a bétáknak. Először az alfát tanította meg nekik (kissé nehézkesen haladt, hiszen csupán gesztikulálni tudott), aztán jött a gamma és a többiek. (Már megint azok a görögök!) Éppen az ómegánál tartottak, amikor beállt az esős idő, ami itt azt jelentette, hogy béta-sugárzás árasztja el a felszínt. Egyedül Miskin maradt odafönn, ő már alaposan megedződött, azt mondta, hogy ez neki csak egy kis szolárium. Fél év múltán, amikor eloszlott a radioaktív köd s a béták mindenhonnan lenyalták a maradványokat, szép barnára sülve találtunk rá, csak a szemei voltak hurutosak és az orrából dőlt a vér, amúgy remekül érezte magát. Azért bő egy évre vasbeton szarkofágba zártuk és egy ötletes zsilipen át etettük, itattuk. Tretyak még egy kis maradék szalámit is juttatott az elszigetelten szomorkodó fiatalembernek. A parancsnok egyre furcsábban viselkedett, esténként a -- zongora alól kiszabadított --macskát trenírozta, szekálta, növesztő testgyakorlatokat végeztetett vele, végül elkérte Tretyaktól a szolgálati biciklipumpát és azzal próbálkozott. Dagadt a cica egy darabig, de aztán kiköpte a tömlőt és elszökött a szabadba. Gagarin Dupla -- nem vicc, a trikójába volt hímezve élénkzöld cérnával -- vigasztalhatatlan volt, hiába szereztünk neki helyi újságokat, csak fitymálta mindet. Lehangoló este volt, amikor elindultunk, mindenki búslakodott, Léna elsősorban azért, mert kifogyott a répatartalékból, s ezen a bolygón csak végeláthatatlan gamma-ültetvények voltak, amiből hiába is akart volna szeszt párolni, a nyüzüge, csenevész növény legfeljebb kötélverésre lett volna alkalmas, de arra se nagyon. Sorsára hagytuk hát a kiscicát -- akit a parancsnok hosszú ideje már csak Trockíjnak nevezett -- és felszálltunk. A következő úticél már a végső állomás volt. Háromszázhatvanhárom napig robogtunk a központi csillag felé. Bizalmatlan népek laktak arra. Leszállás előtt tüzetesen ellenőriztek, Miskinre egy zsákot húztak és mócverembe dobták, nekem viszont mosolyogva nyújtottak egy kerek telefonkagylót. Egon harsogott a drót túlsó végén. -- Helló, magyar testvérem, most ünneplem a kétszázharmincharmadikat. Krisztusi kor -- füttyentett jókorát.
-- És veled mi újság? Válaszoltam, de gondolom, néhány száz évet még várnia kellett a hangomra, így rövidre fogtam. -- Menj el az unokámhoz, ha még él és beszéld le a húsevésről. Aztán megszakadt a vonal, csak háttérzajt hallottam és a heti lottószámokat kántálta egy géphang.
A parancsnok elrendelte a tüzetes felderítést, ám ő maga a hajón maradt, hogy megdézsmálja a maradék szalámi és almabor készleteket. Én túljártam az eszén, lepedőmet a testemre csavartam. Nem is tudhattam akkor még, miféle veszedelmektől óv majd meg az avasra kérgesedett ágynemű. Helyére a következő feliratot akasztottam: "Több nap, mint szalámi." Mivel magyarul nem tudott, aligha fogadta meg tanácsomat. Mi pedig, Léna vezetésével -- aki a szőrbolygón szőkére festtette haját -- hamarosan eltévedtünk a kietlen vajsivatagban.
A folytatásban: megmentőnk, egy Mózes nevű sárvány kivezet minket a sivatagból, szétválasztja Léna haját egy drótkefével, nekünk pedig jéghideg kólát osztogat. II.Gagarin odahaza fosztogat, megleli Miskin fekete-fehér filctoll készletét, cipzárakból és gipszből rémületes álarcot fabrikál. Tretyak felül a körhintára, Woyceh pedig elveszíti szüzességét egy kéknyelvű viszontaggal. Én is átesem néhány viszontagságon. Kétszer is megyünk moziba, egy hűvösebb napon pedig előkerülnek a prémes lajbik. Tretyak kucsmája kiborul, Léna nevetőgörcsöt kap, Miskin felbukkan és már nem világít a sötétben. Lesz még dodzsem a kőbányában, aranyat is találunk, hat fazékkal, végtére pedig tovább szaporodik galaktikus receptgyűjteményünk. Csupa izgalom! Vérátömlesztés a parancsnoknak, versírás, szombaton kugli a ligetben. Rátalálunk Sigourney nénire, aki szomjasan hallgatja a macskazsírról szóló beszámolót. Felkelés és kézitusa, öldöklés és még mindenféle ínyencség. Ne menjenek messzire! Valahogy így ne:
És akkor még a Dinnyedémonról szó sem esett, pedig merő egy horror, kész hideglelés!
