NASA Image of the Day

2009. július 20., hétfő

DTS 090720/1

Spanyol kitérő (nem vasúti!) -- csu@lon nosztalgikus hangulatba menekül a fokozódó feszültségek elől, de félálomban követi a Bounty képtelen viszontagságait.












A jó sokadik napon történt ez az elmélázás, valamikor ebéd után. Az uborkánk végül mind elfogyott, viszont vascsizmáink cseppet se koptak meg. Bizony, fejedelmi kocsonyát ettünk, Woyceh hozta a receptet, állítólag még odahaza három rozsomákkal verekedett érte. Kissé különös, egyedi alapanyagokat használt, én már az elején, a céziumizotóp pirításánál leragadtam, de ő lelkesen magyarázott. -- Látjátok? Így kell, szép aranybarnára pirítani, s csak egészen a végén szabad rávetni a grafitport. II. Gagarin a fejét fogta, Léna ijedtében az asztal alá mászott, egyedül Tretyak hegyezte a fülét, látszott, hogy szereti az ínyencségeket. -- Na, most kell vizet forralni és alaposan tisztára mosni egy tízliteres kis üstöt. Közben a megpirult cézium a fedő alatt párolódik. Otthon persze könnyebb, ilyenkor kiadom a parancsot az asszonynak, ő pedig elszalad sörért. -- Talán Léna adhatna a cefréjéből -- sóhajtott nagyok Tretyak. Erre az asztal alól nem éppen nőies káromkodás harsant, mire a kezdeményező riadtan sunyta fejét a földnek. Woyceh nem zavartatta magát, folytatta a recept gusztusos ismertetését. -- Úgy hallottam, a japcsik tesznek bele híg fülzsírt is, de ilyen disznóság nálunk nem történhetik az étellel, mi csak egészséges alapanyagokat használunk. --Biokocsonya -- nevette el magát Léna, és már nem is rettegett annyira. -- Olyasmi, de nem egészen, mert hús azért kell bele, vagyis köröm -- magyarázta a lengyel konyhavirtuóz. Most II. Gagarin is belefolyt a társalgásba, habár biztosan máshol járhattak a gondolatai, mert kábán ennyit mondott: -- Én nem értem ezeket a mai újságokat, bezzeg az én időmben! Volt a Pravda, meg a Sakkélet, nekünk nem is kellett több. Tretyak, aki fiatalabb volt valamelyest, így lamentált: -- Na és a Komszomolszkaja Pravda? Az kutyafüle? Szenvedélyes izgalmában bele is csuklott a hangja. -- Hö? -- szemezett vele a parancsnok egy percig. Közben Woyceh odasúgta nekem a titkos fűszerkeverék összetételét. Nos, mindössze a tyúkhúrbélre és a bűzös gönyére, vagy mi a fenére emlékszem. Gagarin szekond -- ez pedig a bicepszére volt tetoválva -- ekkor felcsattant. -- Lurkóknak való mesegyűjtemény, sehol egy öntudatos partizántörténet, sehol egy izgalmas küldetés a Kaukázusba, de még egy kis davaj csaszi se. Mesebeszéd! Tretyak jobbnak látta elkerülni a vitát és visszavonult, mire a lengyel felemelte a hangját és folytatta a kocsonya bemutatását ától cettig. -- Akkor pedig kiklopfoljuk a mézgásra olvasztott virágmézet -- vigyázat, akácmézet tilos! -- és kitesszük a napra száradni. Léna egyre közelebb jött, az arcán pedig komoly kétely terpeszkedett. -- Te Woychy -- tegezte előttem ismeretlen, de sejthető okból --, biztos, hogy ebből kocsonya lesz? -- Most ettél belőle és láttam mennyire ízlett mindenkinek. -- Nem mondom, finom is volt, de képtelenség, hogy így készítetted, ahogy most mondod. -- Pedig pontosan így! -- horkantott hetykén az alkalmi szakács. -- Legfeljebb a szilvamag volt több a kelleténél, ezért most ki is hagyom teljesen. De hagyjatok beszélni, sose érek a végére. Bár sose érnél a végére, merengtem ugyanakkor, s ő elhallgatott, hogy soha többé meg se mukkanjon. A többiek biztatták, sürgették, már kezdtek belejönni és egyre nagyobb kíváncsisággal szomjaztak a receptre, de az félbeszakadt, s örökre titok maradt. (Tretyak egyszer megpróbált ilyesmit főzni, de az már a rozogárok barlangjában történt, nyílt tűzön és csirkelábból, mert a hűtőkamrában az volt a legcupákosabb eledel.) Woyceh után a többiek is elhallgattak, meditatív hangulatba került az egész kis csapat, engem kivéve. Én fejest ugrottam réges-régi emlékeim langyos rumpunccsal teli medencéjébe és mindjárt elsőre alaposan bevertem az orromat. Néhány spanyol emlék suhant át a fejemen, de bizonyára valaki másé lehettek, mert fogalmam se volt az értelmükről. Olyan hadovának tűnt, mint amit eleinte Egon eregetett, de ezt később se értettem meg, akárhogy törtem a fejem. Egyedül az volt világos, hogy a tenger partjára valami böszme nagy krapek építhette ezt a homokvárat:













Meg valami Malaga-Dali-Saura-Gaudi egyveleg -- ez már fent a hegyekben egy képeslap árudában. S bár csak nosztalgiáztam, révülten is küldtem haza lapokat. A Don váratlanul tört rám, nem védekezhettem, lekaszabolta az összes kiálló lapátjaimat és diadalmasan vitte a "trófeát" szíve választottjának, aki nem hatódott meg, hanem perlekedve szidta őt. Később megbékélt vele, sőt, délután már együtt mentek a konyhába, én viszont iszkoltam vissza az űrhajómra, inkább a lengyel receptjei, mint az ilyen álomkonyha! Nem telhetett el húsz percnél több, de mindenki arca csöpögött a faggyútól, s ahogy láttam, a cefrés badellát is felfeszegették, s most mindenki hunyorogva, dülöngélve vigadozott. Nekem csak a csontja jutott, no meg egy kis répa, ami azért erősen kaucsuk ízű volt. Beledugtam ugyan a fejemet a bödönbe, de ott csak a tisztára nyalt műanyagot találtam, gyorsan végeztek minden csemegével a dögök. Hamarosan bosszút álltam, de előbb még leszálltunk a Rozogára, ahol a rozogárok éltek csendes macskagyilkolászás közepette. Kedvencük a Macskanyelv volt (from Szerencs), de nem vetették meg a macskatöpörtyűt sem, ami pedig azt illeti, rajongtak a macskakörömért. Desszertnek macskaszemet nassoltak s a kis gyerekrozogárok arcát alaposan bekenték macskazsírral a heves napsütés miatt. Annyira sütött ott, de annyira! A macskák a nyílt utcán sültek meg, a galambok röptükben, még a vészbanyák is barlangba bújtak és ott átkozták hitvány bolygójukat, a Rozogát.
Hamarosan kismacskát mentünk, és jöhet a szalámi-almabor duó története is, de előbb még visszaállítom az órámat a nyári időszámításra, mert tavasszal elfelejtettem, s nem voltam biztos benne, hogy nem ezért bolyongtunk-e annyit fölöslegesen, pedig a célállomás pontosan kijelöltetett, amint elhagytuk a légkört. Azon a tizenharmadik napon II. Gagarin ki is hirdette mindenki nagy megkönnyebbülésére. -- Irány a Fiastyúk utcai pénzérmés telefon. Persze ez vicc volt -- kuncogott. -- Pontosan oda megyünk, ahová mindig is vágytunk. Kiterítette a térképet és rábökött egy homályos, tenyérnyi galaxisra. -- A Ruszwurm -- ejtették egyszerre többen is áhítattal a nevét. Nekem persze teljesen idegen volt, hiszen azt nem gondolhattam, hogy a budai várba igyekszünk ekkora hajcihő közepette. Nos, nem bizony, s miután a Déli Krónikához állítottam zsebórámat, többé nem is tévedtünk el. Majd meglátják!


Így valahogy.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése