NASA Image of the Day

2009. július 17., péntek

DST 090717


Útinapló kezdő utazóknak



Régóta rebesgetik, hogy a leghosszabb utazás is egy lépéssel kezdődik. Én inkább szkafanderben javasolnám azt az elsőt. Útirány: 9-es busz, Kőbánya-alsó, Hatvan, Miskolc, Záhony, Bajkonur. Akinek módjában áll, indulhat Cape Canaveralról is, bár oda nehezebb belépni, egy hektó vodka is kevés. Első nap: henyélés a Farkas Bertalan plósagy pázsitján, könnyű reggeli torna, józanodás, honvágy, képeslapok otthonra különleges bélyegekkel, mégiscsak formásabb, mint a digitális 0100101110. Második nap: a zárkában -- ismerkedés a helyi érdekességekkel, cirill falfirkák szemrevételezése, telefon a pizzafutárnak. Harmadik nap: a szkafander leporolása, készülődés, vitamintabletták beszerzése. Negyedik nap: egyezkedés a főorvos úrral. A vodka itt univerzális fizetőeszköz! Ötödik nap: józanodás, játék és édes tej, fekete kenyér, borscs, hasmenés. Hatodik nap: a dokkban. Furcsán tengerésznek tűnő alakok -- vodkáért -- becsempésznek. Az Odesszába tartó tehergőzösre! Rémálom, de a gyomromnak jót tesz a koplalás és a hosszas tempózás vissza a partra. Alvás holtfáradtan a kikötőben virradatig. Hosszú gyalogtúra a sztyeppén át szomjan. Autóstop, zötykölődés, kazah nyelvleckék, itt a kumisz a valuta és a legjobb zsebszótár. Estére vissza a Szputnyik Hotelbe. Egy távoli fény a horizonton, már csak másfél verszta és ágyban vagyok. Hetedik nap: ortodox istentisztelet versenyez a müezzinnel, én magam a piacon nézelődöm. Ismerős közelít, Kálmán a második béből, most bőgatyás, handzsáros pasát játszik, de senki sem dől be neki, mert magyarul karattyol és amúgy is mindig hiteltelenül színészkedett. Sikerül meglapulnom egy bődületesen hatalmas asszonyi far mögött. Lapul ott egy kopasz, szikár, ismerősnek tűnő alak is, halkan szóba elegyedünk, egyenlőre ki-ki a saját anyanyelvén, talán ő is, csak annyit értek, hogy hadiárva és embercsempész. Jól megnézem, nem rejteget-e felöltője alatt tengerésztrikót. Kár volt, semmit se rejteget, csak a testszagát. Borzalmas. Megajándékozom babaszappannal, beleharap, elismerően bólogat, s zsebéből palackot húz elő. Leöblíti, böfög, elégedetten mosolyog rám. Bevetem minden orosz és kazah tudásomat. Ütődötten bámul, felém nyújtja az alaposan megürült üveget. Mint a terpentin felforralva, okádnom kell, de a jó viszony fenntartása érdekében magamban tartom és én is harapok a szappanból. Döbbenetes, így egészen finom. Nyolcadik nap: ébredés a szálloda teraszán, újdonsült barátom már reggelizik. Előtte hatalmas főtt strucctojások, szaftosan csavarodó májas hurka, egy véka köles, néha kiszór pár marékkal az utcán csatangoló, bizonytalan eredetű és fajtájú, lusta madaraknak, azok heves veszekedéssel küzdenek a csemegéért. Azt is rebesgetik egy ideje, hogy néha legyen új bekezdés. Legyen.
Nyolcadik nap, folytatás: amikor a boldogan mosolygó kopasz egyén a tarkójából előhúz egy komplett játékvasút-terepasztalt, úgy döntök, ideje felébredni. Megreggelizünk, közben már egész ügyesen töri a magyart. Szeretném tudni, honnan származik, nagy nehezen ki is hámozza és egy jelentőségteljes kacsintás kíséretében pontosan ezeket a szavakat mondja: -- Thesszalonikiből. Ismered a vietnami bicikliszerelőt a közfürdő melletti sikátorban? Most én bámulok ütődötten, görög létére folyékonyan beszél a nyelvemen. Ölelkezés, csókolózás, a nyelvérzék nem véletlen, az apja félig magyar, Gödöllőn volt esperes az ötvenes években, ki is vándorolt a családjával. Évekig olajmunkás Bakuban, kiküldetés az Aral-tóhoz, ahol kitanul mélybúvárnak, attól fogva a mélység megszállottja, családját előbb elhanyagolja, majd a pusztába űzi. Thesszalonikibe a vak sors vezérli, nem kap közelebb megfelelő minőségű szelepgumit. A vietnami boltos világhírű, a fantasztikus kínálattól kedvet kap és letelepszik, kis padlást bérel a külvárosban. Egy-két év alatt felfuttatja üzletét, de menekülnie kell, a fináncok illegális szeszpárlásért üldözik. Későbbi anyja bújtatja egy fakádban. ott fogan ő is. Apját a szíve régi családjához húzza, felkutattatja a helyi Vöröskereszttel, szívhez szóló hangú levélváltás kezdődik. Tizenkét éves, amikor elutaznak, s itt kötnek ki. A többi nagyon szomorú, rettentő mennyiségű szappant és általa munyiknak nevezett italt fogyasztunk. Mindenkijét elveszíti a városi strandon, s bár a hangosbemondón keresteti őket, soha többé nem találkoznak.
Kilencedik nap: homály napnyugtáig, akkor szatmári szilvával gyógyulunk, méghozzá prímán. Elmondom jövetelem célját. Hamiskásan vigyorog. -- Ez lenne a szakmám, becsempészni bárkit bárhová és fordítva is. Rohamosan bővül a szókincse, megdicsérem, örül neki, szappant kér s visszatér a munyikhoz, amiből bőséges ellátmány lapul a kabátja alatt. Órákra eltávozik, én meglátogatom a Gagarin-padot, reménylett indulásom helyszínét. Újabb képeslapok haza, laza kétórás séta vissza a városba. Már a szállásomon van, lobogtatja a passzust, a beszálló kártyát, az egészségügyi bizonyítványt és jelentős szakmai múltat bizonyító igazolásaimat. Elégedettségemben testvéremmé fogadom. Tizedik nap: útrakészen. Sportszatyorral Csillagvárosba, érvényes félárú igazolványom is van. Az iratok birtokában nincs már szükség a felhalmozott vodkakészletekre, szétosztom a buszon. Azt hiszik, eljött a messiás, de a kezemet azért nem hagyom csókolgatni, nem lenne túl politikus viselkedés. Rövid várakozás, majd bemutatkozás az igazgatónál. Nem érti, hogyan neszeltem meg, hogy egyik asztronautájuk szamárköhögést kapott egy héttel az indulás előtt. Az Expressz újságra hivatkozom, hümmög, de beveszi, a munkaügy nem az ő területe. Átnyálazza irataimat s egyre elismerőbben pislog rám. De aztán elkerekednek a szemei, tanácstalanul néz a tolmácsra, aki már fordítja is. -- Misa azt kérdezi, hogy melyik expedícióval járt a Holdon? -- Hogy én? -- hebegek, erről nem tudtam.
-- Nos, még hatvannyolcban. Volt egy kis csetepaté odahaza, azt kihasználva észrevétlenül felderíthettük a terepet. Még hogy Armstrong kis lépése?! Fityiszt, az én első, könnyed bukfencezésem érintette először a talajt. Hitetlenkednek, telefonálnak, hamarosan lefagy a NASA teljes hálózata, annyira kapkodnak a hírszerzéssel. Zsibong a CIA, az FBI, még a Országgyűlési Könyvtárat is ellepik a titkosrendőrök, de adatot persze senki sem talál. Misa izgalmában vodkát hozat -- minő meglepetés. Ám tud valódit is szerezni, amikor a kredencnyi méretű lejátszóba süllyeszt egy korongot. Rajtam az ámulat sora, Genesis szól, a Mad Man Moon. Koincidencia -- dörmögöm és jót kortyolok az üvegből. A döntés gyorsan megszületik, jobb híján velem pótolják a lerobbant űrhajóst, s az sem probléma, hogy ragaszkodom kedvenc szkafanderemhez. Másnap -- tizenegyedik nap -- az az első lépés, fel a vaslépcsőn, ismerkedés az útitársakkal. Jót nevetnek, amikor azt kérdezem nehézkesen, hogy hová megyünk. Nem örülök a lassacskán születő válasznak. -- Hát jó messzire, az tuti, nézd, mennyi uborkát csomagoltak -- mutatnak végig a raktér rekeszein. Az biztos, uborkánk lesz, amíg világ a világ. Végül elhalasztják az indulást egy nappal, így találkozhatom fogadott testvéremmel, aki bizalmasan megsúgja, hogy az ő keze is benne volt a hírszerzés ellehetetlenítésében. -- Egyetlen hajcsattal, kisapám! -- büszkélkedik, s én nem is kételkedem. Szappanozás,munyikolás, ilyesmi.
Tizenkettedik nap: hasogató fejfájás. Nem vagyok biztos benne, hogy szívesen indulnék, de nincs már visszaút. (És igen, a visszaút is egyetlen lépéssel kezdődik, mint ajánlottam, űrruhában. De az ajtót behegesztették és felbőgtek hajtóművek, s már képeslapot se írhattam, pedig még a másnaposságnál is jobban gyötört a honvágy.) Az egyetlen igazi öröm, Misa még küld egy dalt, ez pedig a Time Table. Elandalodom, miközben a gyorsulás belelapít az ülésbe.
Űrbéli kalandjaim rövidesen folytatódnak a tizenharmadik napi eseményekkel. Kis előzetes: képeslap az űrből; uborka uborkával; légsakk; receptcsere típusú találkozás; dráma a fedélzeten; elszabadult indulatok; üzemanyag csere és a Fénybanya megpillantása! Hozza magával az egész családját, katonáknak fél-, a többieknek gáboráron. Alább Ön is megpillanthatja a rettentőséges
FÉNYBANYÁT.